Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
325.58
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
A bostoni Harvard Egyetem
Nyitókép: Harvard University

A Harvard Egyetem beperelte a Trump-adminisztrációt

Az egyik leghíresebb amerikai egyetem pert indított a washingtoni kormányzat ellen, amiért az csütörtökön megvonta az intézmény jogosultságát a külföldi hallgatók felvételére.

A Bostonban működő egyetem pénteken közölte, hogy bírósági eljárással kívánja elérni a szövetségi kormány csütörtökön hozott döntésének megváltoztatását. Alan Garber, az intézmény elnöke elmondta, hogy a kormányzat intézkedésének átmeneti felfüggesztését kérik egy szövetségi bíróságtól a per idejére. A kérésnek a szövetségi bíró eleget tett. Allison Burroughs bíró, akit 2014-ben Barack Obama elnök nevezett ki, jövő keddre tűzte ki az első meghallgatást az ügyben.

A belbiztonsági minisztérium csütörtökön jelentette be, hogy kizárja a Harvardot a Diák és Cserelátogatói Programból, amely diák- és kutatói vízum alapján érkezők fogadását teszi lehetővé az amerikai felsőoktatási intézmények számára. A már Harvardra járó diákoknak más intézménybe kell átiratkozniuk a következő tanévben, ellenkező esetben elveszítik diákvízumukat, amely feljogosítja őket, hogy az Egyesült Államokban tartózkodjanak - áll az intézkedésben.

Az egyetem bíróságra beadott panasza szerint a kormányzat intézkedése az Egyesült Államok alkotmányának több pontját is megsérti.

Az egyetem egyben arról is tájékoztatást adott, hogy hallgatói vízummal mintegy 7 ezer diák tanul az intézményben, ami a teljes hallgatóság csaknem negyede. A belbiztonsági minisztérium azért döntött a Harvard elleni intézkedés mellett, mert az egyetem nem adta át a szövetségi hatóságoknak a hallgatói vízummal ott tanuló diákok magatartásáról szóló feljegyzéseket.

A kérés előzménye, hogy a Harvardon és több más amerikai egyetemen rendszeresen tartott palesztinpárti és Izrael-ellenes tüntetések hangadói között több külföldi diák is szerepelt. "Kiváltság és nem jog az egyetemek számára a külföldi diákok beiratkozásának lehetősége, és a tőlük származó magasabb tandíjakból eredő anyagi haszon" - fogalmazott Kristi Noem miniszter, aki szerint miután az intézmény számos lehetőséget kapott, hogy megfeleljen a szövetségi kormány elvárásának, és azt nem teljesítette, elveszíti a külföldi diákok fogadásnak kiváltságát. Hozzátette, hogy

"ez az adminisztráció elszámoltatja a Harvardot erőszak elősegítése, antiszemitizmus és a Kínai Kommunista Párttal való együttműködés miatt".

Az intézkedés indoklásában az is szerepel, hogy a Harvard "terroristapártoló" tevékenységet folytatott, valamint ellenséges közeget teremtett zsidó diákok számára, támogatta a "Hamász retorikáját" és rasszista gyakorlatot követ az úgynevezett "diverzitás, egyenlőség, befogadás" (DEI) előírások érvényesítésében.

A belbiztonsági minisztérium utolsó lehetőségként 72 órát adott a Harvard Egyetem számára, hogy rendelkezésre bocsátsa a Trump-adminisztráció által kért információkat és ezzel elkerülje a diákvízum megvonását. Az egyetem nem élt a lehetőséggel, hanem bírósághoz fordult.

A szövetségi adminisztráció a közelmúltban már összesen mintegy 3 milliárd dollár támogatást, jórészt kutatási pénzt vont meg a Harvardtól, részben az egyetemen tartott palesztinpárti, Izrael-ellenes tüntetések nyomán.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×