Infostart.hu
eur:
379.75
usd:
321.74
bux:
126895.28
2026. február 23. hétfő Alfréd
Klaus Schwab német közgazdász, a Világgazdasági Fórum alapító ügyvezető elnöke internetes sajtóértekezleten ismerteti a közelgő rendezvény programját a Genf közelében fekvő Colognyban 2022. május 18-án. A Világgazdasági Fórum januárban szokásos találkozóját a koronavírus-járvány miatt ebben az évben május 22. és 26. között rendezik a svájci Davosban.
Nyitókép: MTI/EPA/Keystone

Ezért mondhatott le azonnal hatállyal a Világgazdasági Fórum alapító-elnöke

Vizsgálat indult a davosi székhelyű Világgazdasági Fórum (WEF) alapítója, Klaus Schwab ellen – derült ki a szervezet szerdai bejelentéséből, miután egy kiszivárgott levél Schwab helytelen viselkedéséről számolt be.

A hírt két nappal azt követően közölték, hogy a 87 éves Schwab hétfőn bejelentette, azonnali hatállyal lemond kuratóriumi elnöki tisztségéről és tagságáról, döntése okát pedig nem árulta el.

A vizsgálatról elsőként a The Wall Street Journal című amerikai lap számolt be, amely szerint a múlt héten a WEF igazgatótanácsának küldött névtelen levél a fórum irányításával és munkahelyi kultúrájával kapcsolatban megfogalmazott állításai, illetve

az a vád, amely szerint Schwab és felesége, Hilde „személyes ügyeik intézésére a WEF forrásait használták fel” aggodalmakat keltettek a vezetőségben.

A WEF a közlemény szerint az állításokat „komolyan veszi”, ám kiemelte, hogy azokat egyelőre nem sikerült alátámasztani, így a vizsgálat végéig nem is kívánja kommentálni őket. Hozzátették, hogy az igazgatótanács tagjai egyhangúlag támogatják a vizsgálatot végző testület munkáját.

A Schwab család szóvivője a maga részéről elutasította a The Wall Street Journal által közzétett állításokat, aláhúzva, hogy

Klaus Schwab pert kíván indítani a névtelen levél szerzője, „és mindenki ellen, aki bizalmatlanságot terjeszt”.

A WEF az utóbbi években Davosban tartott konferenciáit mind balról, mind pedig jobbról sokan bírálták, elitizmust vetve a fórum szemére, amely szerintük már nem érzékeli az átlagemberek nehézségeit. A WEF-et emellett a munkahelyi légköre miatt is érték támadások.

A The Wall Street Journal korábban már hírt adott állítólagos zaklatásokról és hátrányos megkülönböztetésekről a WEF körein belül, a fórum pedig ezzel összefüggésben később azt közölte, felvette a kapcsolatot egy ügyvédi irodával, hogy kivizsgálják ezeket az állításokat.

Schwab lemondása után átmenetileg átmenetileg Peter Brabeck-Letmathe alelnök lett az igazgatótanács elnöke.

Címlapról ajánljuk
Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Újraválasztották a Német Kereszténydemokrata Unió, a CDU élére Friedrich Merz kancellárt a párt hétvégi kongresszusán. Merz eddig gyakorlatilag minden ígéretét megszegte, és továbbra is a szociáldemokraták „foglya”, így a helyzete érdemben nem erősödött – mondta az InfoRádió Reggelinfó című műsorában Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért Intézet igazgatója.

Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

A miniszterelnök az Országgyűlés parlamenti időszakának megnyitóján értékelte az elmúlt hónapokat és a kormány munkáját. Erre ellenzéki képviselők válaszoltak, az elhangzottakra viszonválaszban reagált Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×