Infostart.hu
eur:
378.91
usd:
321.35
bux:
130317.45
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség felvételén Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára integet a páncélvonata ajtajában, amint a szerelvény útnak indul Phenjanból 2023. szeptember 10-én. Az orosz elnöki hivatal sajtószolgálata szerint Kim Dzsong Un a napokban hivatalos látogatást tesz Oroszországban.
Nyitókép: MTI/AP/KCNA/KNS

Kim Dzsong Un: ideológia is kell a fegyverek mellé!

Az észak-koreai diktátor nincs megelégedve a hadsereg állapotával, ami annak modernségét illeti, de a fegyver ideológia nélkül egyébként is "csak vas" lenne.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető egy katonai akadémián tett látogatása során bármilyen háborúval megbirkózni képes, erős, modern hadsereg felépítésére szólított fel - jelentette szerdán a KCNA állami hírügynökség.

A Kang Kon katonai akadémián tett látogatása során Kim bírálta az intézmény irányítását és az oktatási létesítmények működtetését. Hangsúlyozta, hogy az nem felel meg a kormánypárt "modernitásra és fejlett jellegre" irányuló törekvésének egy erős hadsereg felépítése érdekében - közölte a KCNA.

Kim feladatokat tűzött ki a létesítmények felújítására és a gyakorlatra összpontosító oktatás fokozására, hogy a hallgatók megismerhessék a "modern hadviselés tényleges tapasztalatait", és elsajátítsák a fejlett fegyverek és technikai felszerelések kezelését - áll a közleményben.

"A jelenlegi nemzetközi helyzet, amelyben az imperialisták agresszív és harcias természete a legnyíltabban nyilvánul meg a történelemben, a háború és a vérontás pedig mindennapossá válik, megköveteli, hogy a fegyveres erők tökéletesen meg tudjanak birkózni egy háborús helyzettel" - idézte Kim kijelentéseit a KCNA.

Dél-koreai tisztviselők arra figyelmeztettek, hogy Észak-Korea számára azért előnyös fegyvereket szállítani és csapatokat küldeni az ukrajnai orosz hadműveletekhez, mert harctéri tapasztalatokat szerezhet a modern hadviselésben.

Jelentések szerint Észak-Korea már több ezer katonát küldött Oroszországba. Kijev szerint az észak-koreai erők súlyos veszteségeket szenvedtek a fronton, idén január elejéig több mint háromezer katona halt vagy sebesült meg.

A dél-koreai hírszerző ügynökség szerint Kim korábbi, katonai egységeknél és kiképző központoknál tett ellenőrző látogatásai az Oroszországba küldendő további katonák felkészítésének a részét képezhetik.

Kim előzőleg a Kim Ir Szen Politikai Egyetemre, egy másik elit káderképző intézménybe is ellátogatott, ahol beszédében az "ideológia az első" elv alkalmazásának szükségességére hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy "a fegyverek ideológia nélkül nem egyebek puszta vasnál".

"A katonák, a fegyverek és az ideológia" a fegyveres erők három alapvető elemét képezik - hangsúlyozta Kim. "A hadsereg felépítésének lényege, hogy ideológiával ruházzuk fel, mielőtt felfegyvereznénk katonai technológiával".

A Koreai Néphadseregnek, amely "a legigazságosabb ügyet, a legigazságosabb államot és a legigazságosabb népet védi", a világ legerősebb hadseregévé kell válnia - szögezte le.

Címlapról ajánljuk
Kiverte a biztosítékot a CDU Gazdasági Tanácsának legújabb javaslata

Kiverte a biztosítékot a CDU Gazdasági Tanácsának legújabb javaslata

A cél ezúttal aligha szentesíti az eszközt, azaz a német politika mindennapjaira átírva a legújabb takarékossági javaslatot. Azt a legerősebb kormánypárthoz, a CDU-hoz köthető Gazdasági Tanács terjesztette elő, indítványozva egy erőteljes nyugdíjrendszeri átalakítás mellett például a fogászati ellátás állami finanszírozásának teljes megszüntetését.

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
Vészhelyzet a magyar utakon: borzasztóan sok a kátyú, bajban az autósok

Vészhelyzet a magyar utakon: borzasztóan sok a kátyú, bajban az autósok

Megjelent a Portfolio Checklist csütörtöki adása. Műsorunk első részében az egyik legaktuálisabb, legbosszantóbb kérdésről lesz szó: a legtöbb autósnak napi rutinja lett a kátyúkerülgetés, az úthibák pedig nemcsak zavaróak, hanem balesetveszélyesek és komoly károkat is okozhatnak a járművekben. Csörgő Lászlóval, a Drivingcamp vezető trainerével arra keressük a választ, hogyan lehet biztonságosan közlekedni ilyen körülmények között, milyen vezetési technikákkal csökkenthető a defekt, a futóműsérülés vagy a megcsúszás esélye, és mit tehetünk, ha már nem tudtuk elkerülni a kátyút.  A folytatásban arról beszélgetünk, hogy sok a kérdőjel 2026-ban az európai fapados légitársaságoknál: milyen szempontok alapján beszélhetünk arról, hogy még mindig szárnyalnak, vagy most érkezik a kijózanító időszak, és mik azok a kulcstényezők, amik mentén az elemzők eldöntik, ki nyer és ki szenved. Mit mutat a Wizz Air friss jelentése, és ki nyerte a Ryanair-Elon Musk csörtét? Erről Kaszab Balázst, a Portfolio részvényelemzőjét kérdeztük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×