Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter űrbejelentést tett

A magyar kormány megállapodást ír alá a Voyager Technologies amerikai űripari vállalattal, amelynek nyomán a hazai diákok lehetőséget kaphatnak a cég programjaiban való részvételre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Voyager Technologies amerikai űripari vállalat elnökével tervezett találkozója kapcsán arról számolt be, hogy a kormánynak fontos célja a gazdasági együttműködés újraépítése az Egyesült Államokkal.

Aláhúzta: ennek a jegyében került sor előző héten a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) által kezelt eddigi legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházás bejelentésére, most pedig megállapodást írnak alá az űripar területén a világpiac egyik vezetőjének számító Voyager Technologies-zal, amely részt vesz egy új kereskedelmi űrállomás építésében is.

Ennek értelmében a

magyar középiskolás diákok és egyetemi hallgatók kapnak lehetőséget arra, hogy a Voyager űrkutatással és az űriparral kapcsolatos promóciós programjaiban részt vegyenek

- tudatta.

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint olyan projekten dolgoznak az Óbudai Egyetem és az amerikai cég együttműködésében, amely lehetővé teszi az űrkutatás, az űrutazások és az űrállomáson tartózkodás fenntarthatóságát, tehát hogy a környezet védelme és az űripar kéz a kézben járjanak egymással.

"Magyar vállalkozások lehetőséget kapnak a Voyager inkubátorprogramjaiban, azaz vállalatfejlesztési, startup fejlesztési programjaiban való részvételre (…) És a Voyager Magyarországot, mint a jövendőbeli tevékenységének egyik kutatás-fejlesztési területét is most már erőteljesen vizsgálja" - emelte ki.

"Úgyhogy ma arról fogunk tárgyalni, hogy a Voyager és Magyarország együttműködése hogyan válik majd még szorosabbá az elkövetkezendő időszakban" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×