Az Egyesült Államok számára Afrika sosem volt prioritás, így jelenleg sem lesz az, de azért akad pár olyan terület, ahol jól definiálható az amerikai érdek – fogalmazott az InfoRádióban Marsai Viktor. Az első a globális hatalmi versengés, aminek talán az egyik legkiemeltebb színtere Afrika, a második a terrorellenes küzdelem, a harmadik pedig a kereskedelmi kapcsolatok, illetve az afrikai ásványkincsekért folyó küzdelem; ezen a három területen várható, hogy az USA, amit lehet, megtesz majd annak érdekében, hogy az érdekei érvényesüljenek – fejtette ki a Migrációkutató Intézet igazgatója.

A szakértő szerint már láthatók olyan területek is, ahol váltás következhet Afrika megítélésében az előző adminisztrációhoz képest. Kevesebb hangsúly eshet majd a „demokráciaexportra” és az emberi jogokra, továbbá feszült várakozás övezi annak a kérdését, hogy a Trump-adminisztráció elismeri-e majd Szomáliföld függetlenségét, és megalakul-e az 55., más számítások szerint az 56. független afrikai állam, ami egyes félelmek szerint dominóeffektust hozhat a kontinensen, miután több olyan térség is található ott, amely hasonló törekvéseket dédelget.

"Donald Trump rendkívül népszerű a kontinensen, különösen a nyugat-afrikai országokban, valamint az afrikai vezetők körében is,

kedvelik, hogy egyértelműen kommunikál, hogy nagyon világos üzeneteket küld, még akkor is, ha ezek néha kicsit furán sülnek el, furán illeszkednek a fennálló nemzetközi keretrendszerhez. Ugyanis nem elfelejtendő, hogy Afrika számos országát kifejezetten diktátorok vagy örökös elnökök irányítják, akik számára sokkal egyszerűbb, ha egy, az üzleti világból érkező emberrel tárgyalnak, aki világosan közli, mit akar, ezáltal ők is világosan le tudják kommunikálni, hogy mit kérnek cserébe, és nem kell foglalkozniuk azokkal az emberi jogi ügyekkel, amikre például a Biden-adminisztráció nagy hangsúlyt fektetett" – magyarázta az NKE oktatója, aki szerint ez nem fog kikopni teljesen az USA megközelítéséből, de kisebb nyomatékkal fog bírni.

Azzal kapcsolatban, hogy kik lehetnek az amerikai érdeknek ellentartó hatalmak Afrikában, Marsai Viktor kifejtette: világosan látható volt az elmúlt évtizedben, hogy hogyan tör előre Kína, India, Törökország, Oroszország, de akár Brazília is a kontinensen, kiépítve pozíciókat. Meglátása szerint még mindig mindenki „hidegháborús logikával gondolkodik”, hogy ki kit fog kiszorítani Afrikából, de az új versengés már kicsit másképp néz ki.

„A nagy kérdés inkább az, hogy az USA mennyire tudja a már meglévő pozícióit megtartani, illetve valamennyire növelni ezeket” – mondta Marsai Viktor, és hozzátette, csak a gazdasági pozíciói gyengültek Afrikában, hiszen nem volt számára kiemelt kereskedelmi partner, így például a kritikus nyersanyagokért zajló küzdelemben Kína elhúzott, de azért korai lenne szerinte temetni az Egyesült Államokat, mert látszanak kezdeményezések, amikkel szeretnének fölzárkózni a versenyben.

Afrikának van cserealapja

Ismeretes, Donald Trump szerint Ukrajnának ritkaföldfémeket kellene szállítania az Egyesült Államoknak a pénzügyi segélyezés ellentételezéseként. A Migrációkutató Intézet igazgatója elmondta, Afrikának is vannak hasonó ásványkincsei, sőt, a világ ritkaföldfém-készletének a jelentős része a kontinensen található, például a zöld átálláshoz és az elektromos autókhoz nélkülözhetetlen kobaltkészletek 80 százaléka Afrikában rejlik, de ott található a világ lítiumkészleteinek jelentős része is, tehát „Afrikának van cserealapja”. Az ásványkincsek mellett pedig temérdek épületfával, óriási kiterjedésű potenciális mezőgazdasági területtel, kőolajjal és földgázkészlettel, arannyal és gyémánttal is rendelkezik a kontinens. "Lenne mivel megtennie az ajánlatait, de ehhez erős afrikai vezetőkre van szükség, akik hajlandók belemenni a vitákba, és adott esetben megversenyeztetni a külső szereplőket" – mutatott rá a szakértő.

Hozzátette: az erősödő afrikai öntudat és politikai vezetés azt is jelenti, hogy akármit már nem lehet megcsinálni az afrikai szereplőkkel sem, vagyis a mostani politikusgeneráció, rájött már arra, hogy a nagyhatalmakat ki lehet játszani egymás ellen. Példaként megjegyezte, hogy Paul Kagame ruandai elnök, aki 1994 óta vasmarokkal irányítja az országot, „rezzenéstelen arccal” utasít el kínai projekteket, ha azt látja, hogy nem elég jó minőségűek, és behívja helyettük mondjuk a franciákat. „És érdekes mód erre a kínaiak most előbb rájöttek, mint az amerikaiak, nem véletlen, hogy a kínai–afrikai csúcstalálkozók rendszere sokkal kiépültebb és olajozottabban működik. Amerikának bele kell húznia, ha szeretné utolérni ezen a területen Kínát” – mondta. aszakértő.

Hogy az Európai Uniónak osztanak-e itt lapot, vagy csak az asztalról elhulló morzsákat tudja legfeljebb szedegetni, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója szerint valahol a kettő között van a valóság. Mint mondta, az EU-nak már csak a történeti előzmények miatt is jóval mélyebb kapcsolatai vannak Afrikával, vagyis „ott van az asztalnál, még ha az ütőlapokat nem is neki osztják”. Nem azért, mert erre nem lenne lehetőség, hanem mert az EU, a tagállamok nem élnek kellően a nyomásgyakorlás eszközével, azzal a tranzakcionalista politikával – „ha mi adunk valamit, azért cserébe elvárjunk valamit” –, amit most a Trump-adminisztráció be fog vezetni. "Ez például az Afrikából érkező irreguláris migráció esetében világosan látszik, noha az elmúlt évben történt némi elmozdulás és egyre több kondicionalitás jelenik meg a rendszerben" – tette hozzá.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az EU a világ legnagyobb donorja, költségvetési ciklusonként nagyjából 70-80 milliárd eurót költ el, és ennek jelentős részét a minket körülvevő régióra, beleértve Afrikát. Tehát erről az oldalról is nyomást lehetne gyakorolni az afrikai kontinensre, hogy vegyék komolyabban azokat a jogi kötelezettségeket, amelyek az állampolgáraik felé terhelik őket. Nem gondolja viszont, hogy az uniós államok zöme most majd a „trumpi kottából fog játszani”, noha világosan látszik, hogy ez lenne mind a tagállamok, mind az EU érdeke bizonyos területeken.