Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
322.15
bux:
147895.79
2026. november 4. szerda Károly
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Eurázsiai Gazdasági Unió (EaEU) tagállami vezetőit tömörítő Legfelsőbb Eurázsiai Gazdasági Tanács ülésén Moszkvában 2024. május 8-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Reuters pool/Jevgenyija Novozsenyina

A papírforma szerint Lukasenka elnök marad, de már az utódláson is elkezdhet gondolkodni

Ha ismét a regnáló államfő győz a vasárnapi fehéroroszországi elnökválasztáson, megkezdheti a hetedik ciklusát. Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az InfoRádióban elmondta: a 2020-as választások után jelentős szigorításokat vezetett be Lukasenka, így sokkal sterilebb politikai térben tartják a mostani voksolást, az ellenzéki jelöltek esélyei pedig „a minimálisnál is kisebbek”.

Vasárnap elnökválasztást tartanak Fehéroroszországban, és minden valószínűség szerint Aljakszandr Lukasenka jelenlegi államfő újabb öt évre kap majd felhatalmazást, így megkezdheti hetedik elnöki ciklusát.

Az 1994 óta hatalmon lévő Aljakszandr Lukasenka mellett még négyen indulnak az elnökválasztáson, ám ők Seremet Sándor szerint nem valódi kihívói a regnáló államfőnek. A Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az InfoRádióban elmondta: tulajdonképpen mind a négy vetélytárs „rendszeren belüli szereplő”. Bár a Kommunista Párt, a Liberális Demokrata Párt és a republikánusok is állítottak jelöltet, a szakértő úgy gondolja,

„az esélyeik a minimálisnál is kisebbek”.

A legutóbbi választást 2020-ban tartották Fehéroroszországban, akkor Lukasenka a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80 százalékát szerezte meg a voksolás első fordulójában. Az eredmények kihirdetése után több hónapig nagyszabású tüntetések voltak az országban. A demonstrálók csalást emlegettek.

Az előző választások előtt Fehéroroszország megpróbált lavírozni Oroszország és a Nyugat között, a nyitás politikáját igyekezett alkalmazni Minszk, így a helyi közélet megélénkült. A tüntetések után azonban eljárások indultak az ellenzékiek ellen: sok politikust letartóztattak, mások külföldre menekültek, őket már nem is engedték indulni a mostani választáson.

Az Eurázsia Központ szakértője elmondta: a fehérorosz vezetés „a maga módján próbálkozott nyitni a Nyugat felé”, de a 2020-as választások következményei a regnáló rezsim ellen fordították a megingást, ezért

„a hatalom megtartása érdekében jelentős szigorításokat vezetett be a minszki kormány az elmúlt években”.

Seremet Sándor úgy fogalmazott, a történtek után „jóval sterilebb politikai térben” tartják a mostani választásokat, mint öt évvel ezelőtt, így a szakértő szerint „eléggé csekélyek az ellenzéki esélyek”.

A vasárnapi elnökválasztás után a papírforma szerint Aljakszandr Lukasenka megkezdheti újabb, immár hetedik elnöki ciklusát. Egyes feltételezések szerint a 70 éves politikus a következő öt évben leginkább utódja megtalálására koncentrál majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×