Infostart.hu
eur:
381.84
usd:
322.21
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Donald Trump megválasztott amerikai elnököt táncolva ábrázoló képet fognak támogatói, miközben sorban állnak a washingtoni Capital One Arénában a beiktatásának előestéjén, 2025. január 19-én tartott nagygyűlésre.
Nyitókép: MTI/EPA/Justin Lane

Szakítanak a hagyományokkal – így alakul Donald Trump beiktatási programja

A washingtoni Szent János-templomban tartandó istentisztelettel kezdődik és bálokkal zárul az ünnepség. Lévai Dániel, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban elmondta: biztonsági okokból és a zord időjárás miatt nem lesznek szabadtéri rendezvények, az elnök pedig várhatóan már rögtön a beiktatása után több száz rendeletet ír majd alá.

Donald Trump hétfőn hivatalosan is visszatér a Fehér Házba mint az Amerikai Egyesült Államok 47. elnöke. A kapcsolódó programok már szombaton megkezdődtek, a beiktatási ceremónia azonban ma lesz, és amerikai idő szerint 12 órakor kezdődik, de délelőtt már istentiszteletet is tartanak a washingtoni Lafayette téren található Szent János-templomban.

Lévai Dániel, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban elmondta: a ceremónia a hagyományoktól eltérően egy új helyszínen, a Capitolium rotundájában lesz. Az elnöki eskütételt egyébként a Capitolium előtt, szabadtéren szokták megtartani, a szélsőségesen hideg és szeles időjárás miatt azonban – Donald Trump kérésére – az épületben esküszik fel tisztségére az elnök. A történész hozzátette: ez nem példa nélküli, ugyanis Ronald Reagan második beiktatásakor, 1985-ben sem a szabad ég alatt volt az eskütétel.

A tradícióknak megfelelően előbb J. D. Vance leendő alelnök, majd Donald Trump teszi le az esküt.

A BBC tájékoztatása szerint Donald Trump két Bibliát használ majd: a történelmi Lincoln-bibliát, egy bársonykötésű kötetet, amelyet Abraham Lincoln elnök 1861-es beiktatásán használtak, és saját Bibliáját, amelyet 1955-ben kapott az édesanyjától. J. D. Vance pedig dédnagyanyja Bibliájára teszi majd a kezét. Az eskütételnél az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának főbírója, John Roberts segíti majd őket.

Washington, 2025. január 20.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök a washingtoni Nemzeti Építészeti Múzeumban (National Building Museum) a beiktatásának előestéjén, 2025. január 19-én adott vacsorán. A háttérben a felesége, Melania Trump.
MTI/AP/Evan Vucci
Donald Trump megválasztott amerikai elnök a washingtoni Nemzeti Építészeti Múzeumban a beiktatásának előestéjén, 2025. január 19-én adott vacsorán. A háttérben a felesége, Melania Trump. Fotó: MTI/AP/Evan Vucci.

Ezt követi a beiktatási beszéd, amelyben az elnök a következő négy évre vonatkozó céljait fogalmazza meg. Beszédének témája várhatóan az egység, az erő és a méltányosság lesz. A beszédet követően az aláírási ceremónia jön majd a hivatalos programban, aminek helyszíne az elnöki terem lesz. Lévai Dániel megjegyezte: ekkor már hitelesítheti is az első rendeleteit Donald Trump, illetve további kulcsfontosságú dokumentumokat is aláír. A kutató emlékeztetett: az elnök már a hét végén bejelentette, hogy a kampányban tett ígéreteit betartva

több száz rendeletet fog a kézjegyével ellátni közvetlenül a második beiktatása után.

A dokumentumok aláírását követően a régi-új elnök részt vesz a kongresszusi beiktatási ceremóniákkal foglalkozó vegyes bizottság ebédjén, amelyet általában egy felvonulás követ a Capitolium épületétől a Pennsylvania Avenue-n keresztül a Fehér Házig, a zord időjárás miatt azonban ez elmarad. A beiktatási ceremónián részt vesz a leköszönő elnök, Joe Biden is, ahogy az összes még élő volt elnök is – Bill Clinton, George W. Bush és Barack Obama –, ahogy a feleségeik is, Michelle Obama kivételével. Trump demokrata kihívója, Kamala Harris szintén részt vesz az ünnepélyes eseményen.

A Fehér Házban ekkor Donald Trump hivatalosan is elbúcsúztatja Joe Bident, majd a Capitoliumhoz közeli, húszezer ember befogadására alkalmas Capital One Arenába indul. Mivel az időjárási körülmények nem engedik szabadtéri programok megrendezését, magát a parádét is a rendezvényközpontban tartják, ahol szintén felszólal az elnök. Lévai Dániel elmondta: egyes kommentátorok szerint itt is újabb elnöki rendeleteket fog aláírni, majd ezt követően több helyszínen is bálok lesznek, amelyekkel zárul a hivatalos program.

Washington, 2025. január 20.
Kitűzők egy árusnál a washingtoni Capital One Arénában, ahol Donald Trump megválasztott amerikai elnök másnapi beiktatásának alkalmából nagygyűlést tartanak 2025. január 19-én.
MTI/EPA/Allison Dinner
Kitűzők egy árusnál a washingtoni Capital One Arénában, ahol Donald Trump megválasztott amerikai elnök másnapi beiktatásának alkalmából nagygyűlést tartanak 2025. január 19-én. Fotó: MTI/EPA/Allison Dinner.

A szakértő kiemelte, hogy nemcsak az időjárás miatt nem lesznek kültéri rendezvények, hanem biztonsági okokból is, ugyanis a kampány alatt két merényletkísérlet is történt Donald Trump ellen. Az egész ceremóniát fokozott biztonsági intézkedések mellett tartják, amelyeket beltéren hatékonyabban lehet alkalmazni. Lévai Dániel hozzátette: a magas készültséget jól jelzi, hogy egyes sajtóhírek szerint

az elnököt olyan eszközökkel, fegyverekkel védték a Floridából Washingtonig tartó útján, amelyek dróntámadásokat is képesek kivédeni.

Az Egyesült Államok fővárosába egyébként rengeteg nemzeti gárdista is érkezett a rendőrök mellett, illetve több védelmi, átvizsgálási és beengedési pontot, kerítésrendszert is felállítottak a beiktatási ceremónia helyszínein. Lévai Dániel hangsúlyozta: a Capital One Arenában már a hét végén is a legszigorúbb intézkedéseket alkalmazták, így például Donald Trump győzelmi nagygyűlésen is. Az elnök testi épségét személyes testőrsége is védi, így biztonságban lesz az ünnepi rendezvények alatt.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, a magyar kormány Donald Trump elnöki beiktatásának napján közölte, hogy a republikánus politikus hamarosan újra találkozik majd Orbán Viktorral. Bár a magyar miniszterelnök nem lesz ott a ceremónián, az elmúlt hetekben is folytak az egyeztetések a két ország vezetőinek kabinetjei között. Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője, a Patrióták Európáért politikai szövetség alelnöke viszont jelen lesz a beiktatáson, valamint az azt megelőző és azt követő, republikánusok által szervezett rendezvényeken is.

(A nyitóképen: Donald Trump megválasztott amerikai elnököt táncolva ábrázoló képet fognak támogatói, miközben sorban állnak a washingtoni Capital One Arénában a beiktatásának előestéjén, 2025. január 19-én tartott nagygyűlésre.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.

Busásabb szervizdíj az éttermekben, mentőövet kapnak a vendéglátósok

Országos szintű likviditási mentőövet dob a kormány a vendéglátóipari szektornak. A Magyar Közlönyben megjelent NGM-rendelet értelmében az éttermek havi árbevételük akár 20 százalékát is felszolgálási díjnak minősíthetik – ráadásul ehhez az összegnek már meg sem kell jelennie külön tételként a vendégek számláján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa pénteken rendkívüli ülést tartott az ukrajnai energetikai létesítmények elleni orosz támadások nukleáris kockázatairól - számol be az AP. A lengyel hatóságok a szombatra virradó éjjel ideiglenesen lezárták a légteret a lengyel-belarusz határ északi szakaszán, miután azonosítatlan tárgyakat, feltehetően Belaruszból érkező csempészballonokat észleltek a térségben - számol be a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×