Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
325.46
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Bécs, 2018. március 13.Herbert Kickl osztrák belügyminiszter bécsi sajtóértekezlete 2018. március 13-án. Kickl bejelentette, hogy felfüggesztette hivatalából Peter Gridlinget, az állambiztonsági és terrorelhárítási hivatal igazgatóját, akivel szemben vizsgálatot folytat az államügyészség gazdasági és korrupcióellenes részlege. (MTI/EPA/Alex Halada)
Nyitókép: ALEX HALADA

Ausztria újra megpróbálja: kezdődnek a koalíciós tárgyalások az FPÖ és az ÖVP között

Több mint három hónappal a szeptember végi parlamenti választások után kezdődnek meg a koalíciós tárgyalások a tényleges győztes osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a korábbi kormánypárt, a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) között, míg a hoppon maradó szociáldemokratát Burgenlandban vigasztalódnának.

A választási vesztesek sikertelen koalíciós tárgyalásai után pénteken kezdődnek a megbeszélések a Szabadságpárt és az eddig is kormányzó Néppárt között. Karl Nehammer elzárkózott a közös kormányzástól Herbert Kickllel, az FPÖ elnökével, de az exkancellár lemondott, így elhárult az akadály az egyeztetések elől. Az ÖVP már új elnökével, Christian Stockerrel kezdi a tárgyalásokat, elfogadva azt a felállást is, hogy a Szabadságpárttal tervezett koalícióban a hagyományokkal szakítva a kisebbik partner legyen.

Az ORF és több más osztrák médium egybehangzó értékelése szerint

a konzultációk nem ígérkeznek könnyűnek, különös tekintettel arra, hogy az egyezségre törekvő két párt álláspontja fontos területeken jelentősen különbözik egymástól.

Ennek ellenére elemzők többsége azon a véleményen van, hogy a súlyos gazdasági, mindenekelőtt költségvetési helyzet miatt Ausztria nem engedhet meg magának további elvesztegetett hónapokat.

Az igazi vesztes a nagy hagyományokkal rendelkező, korábban megszakításokkal kormányon lévő ellenzéki Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) lehet, amely hetekig tárgyalt az ÖVP-vel és a liberális NEOS-szal a kormányalakításról, de ezek az egyeztetések az év legelső napjaiban véglegesen zátonyra futottak. Alexander Van der Bellen államfő ezt követően döntött úgy, hogy a korábbi elutasítás ellenére mégis a Szabadságpárt vezetőjét bízza meg kormányalakítással.

A Kronen Zeitung és több más osztrák források szerint "nem csoda", hogy a szociáldemokrata SPÖ-ben meggyengült a pártelnök, Andreas Babler pozíciója. A párt erős embere, Hans Peter Doskozil korábbi védelmi miniszter, aki 2019 óta a Magyarországgal szomszédos Burgenland tartomány vezetője, korábban is élesen bírálta a párt jelenlegi vezetését, a hárompárti koalíciós tárgyalások kudarca után pedig még erőteljesebben fogalmazott. Szerinte az SPÖ hosszú ideje nem az országot foglalkoztató legfontosabb problémákra és nem azok megoldására összpontosított.

A tartományi vezető ennek ellenére ezúttal nem Babler általa többször is követelt lemondására összpontosított, hanem a küszöbön álló burgenlandi tartományi választásra. A tét nagy, mivel a szeptemberi választások után országosan tovább növekedett Szabadságpárt támogatottsága, a parlamenti választások óta az FPÖ Stájerországban tartományi választást nyert, de Voralbergben is jelentősen megerősödött. Doskozil szerint most mindenekelőtt azt kell végiggondolni, mi lesz a szociáldemokráciával.

"Nincs szükség gyors megoldásokra, de egy kis önreflexió jót tett a pártnak" – fogalmazott a az SPÖ jelenlegi legnépszerűbb politikusa.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×