Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Egy szavazó leadja voksát a romániai elnökválasztás első fordulójában az erdélyi Csíkszentkirályon 2024. november 24-én.
Nyitókép: MTI/Veres Nándor

Megvan, mikor ismétlik meg a romániai elnökválasztást

Romániában május 4-én tartják meg a megismételt államelnökválasztás első fordulóját, és amennyiben egyetlen jelölt sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő választók több mint felének támogatását, május 18-án második fordulót is tartanak az első két helyen végző jelölt részvételével - döntötték el szerdán a koalíciós pártok vezetői.

Közleményük szerint az időzítésnél azt vették figyelembe, hogy az elnökválasztás első fordulója napján lehessen lebonyolítani a szükségessé vált időközi választásokat is 13 község és két város polgármesteri, illetve a Bihar megyei közgyűlés elnöki tisztségére, tovább az is szempont volt, hogy a voksolás ne húsvétra vagy virágvasárnapra essen.

A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a nemzeti kisebbségi frakció vezetői közös közleményükben megerősítették, hogy a koalíciós pártok közös államelnökjelöltet indítanak Crin Antonescu volt PNL-elnök személyében.

Az elnökválasztás új menetrendjét jövő héten kormányhatározatban pontosítják.

Romániában az alkotmánybíróság érvénytelenítette az elnökválasztás 2024. november 24-én lebonyolított első fordulóját és elrendelte a teljes választási folyamat elölről kezdését, miután a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) megállapította, hogy a legtöbb szavazatot összesítő, szélsőjobboldalinak tartott Calin Georgescu független jelölt kampányát nemzetbiztonsági kockázatot jelentő külföldi beavatkozás segítette.

Georgescu jogsértőnek tartja a döntést és pereskedéssel próbálja elérni elsőfordulós választási győzelme érvényesítését és a voksolás folytatását: közigazgatási bíróságon támadta meg a központi választási bizottságnak (BEC) a választási folyamat leállításáról szóló határozatát, a megfellebbezhetetlen alkotmánybírósági döntés miatt pedig az Emberi Jogok Európai Bíróságnál panaszolta be Romániát, arra hivatkozva, hogy megsérti a választás szabadságát.

Georgescu szerint alkotmányellenes Klaus Iohannis államfő mandátumának meghosszabbítása, támogatói pedig - közösségi oldalán közölt felhívására - naponta tüntetnek a bukaresti táblabíróság épülete, illetve az elnöki hivatal előtt. A volt elnökjelölt bejelentette, hogy pénteken az alkotmánybíróságon ad be a - december 8-i döntés felülvizsgálatára irányuló - keresetet és erre az alkalomra ismét tüntetni hívta támogatóit.

A koalíciós pártok vezetői szerdán abban is megállapodtak, hogy a 2025-ös év költségvetési tervezetének január 27-ig kell elkészülnie, a büdzséről pedig a februárban kezdődő tavaszi ülésszak első hetében szavaz a parlament.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×