Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a főügyészi hivatal arról számolt be, hogy a kémelhárítás őrizetbe vett egy orosz ügynökökből álló csoportot, amely tömeges terrortámadást tervezett végrehajtani az ukrán erők egyik, Kijev megyei egységénél. Tavaly decemberben egy Kirovohrad megyei kiskorú fiúnak az orosz tartótisztje azt az utasítást adta, hogy helyezzen el robbanószerkezetet az ukrán hadsereg egyik helyiségének bejáratánál.
"Az ellenség azt tervezte, hogy távirányítással a fiúval együtt felrobbantják a robbanóeszközt, amiről a fiú nem tudott. A tinédzser ukrán katonai egyenruhában érkezett a helyszínre és elhelyezte a hátizsákba rejtett robbanóanyagot az épületben, aminek felrobbanását a rendfenntartók megakadályozták, és több, a merényletkísérlettel összefüggésbe hozható személyt őrizetbe vettek. A közlemény szerint a gyanúsítottakat óvadék ellenében sem helyezheti a bíróság szabadlábra, és
akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható rájuk.
Dmitro Pletencsuk, az ukrán haditengerészet szóvivője egy tévéműsorban elmondta, hogy az orosz erők a Fekete-tengeren és a Kercsi-szorosban dúló viharok miatt elvesztették a Krími híd ukrán drónokkal szembeni védelmét szolgáló építményeiket, de igyekeznek helyreállítani azokat. Szavai szerint az oroszok az időjárás ellenére jelentős erőfeszítéseket tesznek a 2014-ben jogellenesen elcsatolt Krím félszigetet az orosz parttal összekötő, a Kercsi-szoroson átívelő híd védelmére, és a közelében lévő védőszerkezetek helyreállítására.
Hangsúlyozta, hogy az orosz megszállók többkörös védelemmel, valamint légvédelmi rendszerekkel látták el a Krími hidat. "Az oroszoknak már nincs lehetőségük arra, hogy kompok segítségével üzemanyagot szállítsanak a Krím területére, ezért aktívan használják az úgynevezett Kercsi hidat, ahol nagyszámú üzemanyagszállító tartályhajó jelenlétét észleltük" - emelte ki a szóvivő.