Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Megkapták a görög állampolgárságot az egykori királyi család tagjai

Az egykori görög királyi család tagjai megkapták a görög állampolgárságot, miután hivatalosan is elismerték az ország köztársasági berendezkedését, ötven évvel azután, hogy eltörölték a monarchiát.

A tavaly elhunyt II. Konstantint és családtagjait 1994-ben fosztották meg görög állampolgárságuktól az egykori királyi vagyonnal és a trónöröklés jogával kapcsolatos viták miatt. A néhai utolsó király tíz rokona a múlt héten nyilatkozatot írt alá, amelyben elismerték a kormányt, és bejelentették, hogy felveszik a dán diplomataútlevelükön szereplő "De Grece" (Görögországi) franciás vezetéknevet, és ennek görögbetűs átirata fog szerepelni a hivatalos görög okmányaikon.

Baloldali politikusok bírálták a névválasztást, amely szerint a család ezzel fenn akarja tartani az uralkodói mítoszt, és amely szerintük alkotmányellenes.

A családtagok leszögezték, hogy nincs semmiféle követelésük, és elismerik Görögország demokratikus államformáját, ahhoz lojálisak lesznek. Hangsúlyozták, egy családnév felvétele előfeltétele volt annak, hogy megkapják az állampolgárság, amelynek elvesztése hontalanná tette őket, jogoktól fosztotta meg őket és jelentős érzelmi kárt okozott.

A hivatalos közlönyben publikál kormányhatározat szerint az újrahonosítási kérvényt II. Konstantin öt gyereke és a néhai király Pavlosz nevű fiának öt gyermeke nyújtotta be.

Ötven évvel a demokrácia helyreállítása után erős demokráciánk és védett alkotmányunk van, amely képes megvédeni magát megkülönböztető jogszabályok nélkül is - indokolta az állampolgárság megadását a kormányszóvivő.

A görög monarchiát 1974-ben, hét évig tartó katonai diktatúra után törölték el, miután egy népszavazáson elsöprő támogatást kapott a demokratikus politikai rendszer bevezetése. Az egykori királyi család tagjai évtizedeken át száműzetésben éltek, vagyonukat távollétükben elkobozták.

A család közleménye szerint II. Konstantin elhunytával egy új korszak előtt nyílt meg az út.

Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×