Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Kémkedés
Nyitókép: Getty Images / RunPhoto

Kínai kémet kaptak el a kieli katonai bázison

Kínai kémbotrány foglalkoztatja a német hatóságokat. Az északi Schleswig-Holstein tartományban egy kínai állampolgárságú férfit vettek őrizetbe, aki bejutott egy kieli katonai bázisra, és ott fényképeket készített.

A Die Welt című lap és több más hírportál számolt be arról, hogy a kínai állampolgárságú férfit kémkedéssel gyanúsítják. Az őrizetbe vétel december 9-én történt, a tartományi bűnügyi rendőrség azonban csak most hozta nyilvánosságra. A gyanúsított előzetes letartóztatásban van. Információk szerint a férfi ellen katonai létesítmények biztonságát veszélyeztető tevékenység gyanújával indult nyomozás.

A hatóságok vizsgálják, hogy a gyanúsított külföldi titkosszolgálat számára dolgozott-e, illetve ebből a célból készítette-e a felvételeket. A nyomozásban a szövetségi katonai ellenőrző szolgálat is részt vesz.

A szolgálat szerint a Kínai Népköztársaság "erősen érdeklődik" a német hadsereg, a Bundeswehr iránt, és ebből a célból felderítő tevékenységet folytat. Kielben – mint az ARD közszolgálati médium állította – már egy ideje "nagy az aggodalom" a kínai kémtevékenység miatt. A régióban ugyanis nemcsak a Bundeswehr, illetve a haditengerészet fontos ingatlanjai vannak, hanem itt működik több, a védelmi iparban tevékenykedő cég is. A ThyssenKrupp például ultramodern tengeralattjárókat gyárt Kielben.

Ugyancsak az ARD emlékeztetett arra, hogy áprilisban kémkedés gyanújával tartóztatták le azt a német-kínai férfit, aki az AfD európai parlamenti képviselőjének, Maximilian Krahnak az alkalmazottja volt. A nyomozás szerint állítólag a parlamentből származó információkat adott át egy kínai titkosszolgálatnak.

Szeptember végén Lipcsében pedig egy hozzá közelálló kínai nőt vettek őrizetbe, aki a gyanú szerint szintén egy kínai titkosszolgálatnak dolgozott. Egy logisztikai cég alkalmazottja volt, és 2023 augusztusa óta állítólag katonai felszerelések szállításáról adott át információkat a Drezdában már korábban őrizetbe vett barátjának.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×