Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Isiba Sigeru miniszterelnök felszólal a japán törvényhozás rendes ülésszakának megnyitóján a parlament üléstermében, Tokióban 2024. október 4-én.
Nyitókép: MTI/AP/Eugene Hoshiko

Megcsinálta a "nagy mutatványt" a japán kormányfő

Bár kormánykoalíciója az októberi parlamenti választásokon elveszítette többségét, a japán törvényhozók hétfőn megerősítették tisztségében Isiba Sigeru miniszterelnököt.

Isiba rögtön október 1-jei hivatalba lépését követően kiírta az előre hozott választásokat, hogy megerősítse a botrányok miatt meggyengült Liberális Demokrata Párt (LDP) és Komeito párt alkotta kormánykoalíciót. Az október 27-i szavazáson azonban a koalíciónak nem sikerült megszereznie a 465 alsóházi képviselői hely több mint felét, s így elvesztette többségét.

A japán közszolgálati televízióban élőben közvetített hétfői szavazáson Isibának a második fordulóban sikerült megszerezni a legtöbb szavazatot, s ezzel legyőzte legnagyobb kihívóját, Josihiko Nodát, a Japán Alkotmányos Demokrata Párt vezetőjét.

Miközben Isibának az ország gazdasági nehézségeivel - köztük a pótköltségvetés benyújtásával, a jóléti kiadások növelésével és az áremelkedéssel - kell megküzdenie, továbbá nő a feszültség Kínával és Észak-Koreával, a kormányfőnek számos nemzetközi kötelezettségnek is eleget kell tennie. A jövő héten Brazíliába utazik a G20-csúcstalálkozóra, és az Egyesült Államokban a megválasztott elnökkel, Donald Trumppal is szeretne találkozni.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×