Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Women raise their hands to ask for blessing from God.
Nyitókép: Kamonwan Wankaew/Getty Images

Kína és a Vatikán újfent dőlőre jutott

A felek megállapodtak abban, hogy a kínai katolikus püspökök kinevezéséről szóló ideiglenes megállapodást további négy évvel meghosszabbítják – jelentette be kedden a pekingi kormány.

„A két fél konstruktív szellemben fenntartja kapcsolatát és az egymás közötti párbeszédet – mondta Lin Csien kínai külügyi szóvivő egy sajtótájékoztatón.

A Vatikán keddi közleményében szintén megerősítette a hosszabbítást, és elmondta, hogy „továbbra is elkötelezettek a Kínával folytatott tiszteletteljes és konstruktív párbeszéd folytatása mellett”.

A két fél közötti kapcsolatok 1951-ben a Kínai Kommunista Párt hatalomátvételével és a külföldi papok kiutasításával megszakadtak. Azóta Kínában két katolikus egyház működik: a hivatalos, állami irányítású és a Vatikánhoz hű, „földalatti” egyház.

A már korábban kétszer meghosszabbított 2018-as megállapodás Ferenc pápa idején kísérlet volt arra, hogy áthidalják az egyház kínai ellenőrzése körüli, régóta fennálló nézeteltéréseket.

A megállapodás részleteit soha nem hozták nyilvánosságra, de a Vatikán szerint az egyezség feloldja a Vatikánhoz hű „földalatti” egyház és az állam által felügyelt Katolikus Hazafias Szövetség között évtizedek óta tartó szakadást. A Szentszék szerint a pápa megtartja a végső döntési jogot a kínai püspökök kinevezésében.

Ferenc pápa szeptemberben járt délkelet-ázsiai és óceániai körúton, és ennek záróbeszédében azt mondta, hogy „a 2018-es megállapodás eredményei jók”. „Elégedett vagyok a Kínával folytatott párbeszéddel, jó szándékkal dolgozunk” – fogalmazott.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×