Infostart.hu
eur:
364.72
usd:
325.81
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Facebook

200 millió euró értékű segélyhitel-programot indít Magyarország Csádban

Ezt a külügyminiszter jelentette be New Yorkban.

Aláírásra került a megállapodás Magyarország és Csád között a 200 millió euró értékű kötött segélyhitel-programról, amellyel nem csak a hazai cégek fognak jól járni, hanem az afrikai emberek is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a csádi kollégájával folytatott találkozóját követően arról számolt be a Facebookon, hogy ott folytatták Abderrahmán Kulamallahhal, ahol két héttel ezelőtt Budapesten abbahagyták.

"Pontosabban szintet lépünk azzal, hogy aláírjuk a 200 millió euró értékű kötött segélyhitel-programot, amelyet Magyarország nyújt Csádnak" - tájékoztatott.

"Ennek értelmében magyar cégek kapnak megrendelést, és dolgozhatnak a csádi élelmiszeripar erősítésén, illetve a vízellátás, az oktatás, valamint a digitalizáció fejlesztésén" - húzta alá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az Európai Unióba irányuló illegális migrációt nem lehet megállítani a Száhel-térséggel való együttműködés nélkül. "És pontosan tudjuk, hogy Csád milyen fontos stabilizáló szerepet játszik Afrika ezen kritikus térségében" - mutatott rá.

"Ezért nyújtunk segítséget, amivel nemcsak a magyar vállalatok járnak jól, de az afrikai emberek is" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×