Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.01
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Kamala Harris amerikai alelnök, a Demokrata Párt elnökjelöltje beszédet mond az amerikai Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójának utolsó napján a chicagói United Centerben 2024. augusztus 22-én. Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban.
Nyitókép: MTI/EPA/Michael Reynolds

Meghaladta a félmmilliárd dollárt a Harris-kampány bevétele

Kamala Harris elnökválasztási kampánya 540 millió dollár támogatást kapott öt hét alatt - közölte a demokrata elnökjelölti kampányszervezet vasárnap.

Jen O'Malley Dillon kampányfőnök közleménye szerint a beérkezett adományok összege a demokrata elnökjelölő konvenció napjaiban lépte át a félmilliárd dollárt, és az elnökjelölt beszédét követő órában rekordmértékű felajánlás folyt be.

Kamala Harris kampánya július 21-ét követően indult, amikor Joe Biden elnök bejelentette, hogy visszalép az elnökjelöltségtől, és alelnökét javasolja maga helyett.

Harris kampányának elindulása megfordította a kampányadományok összegéről szóló verseny állását a demokrata és republikánus elnökjelölt között.

A Donald Trump kampánycsapatának bejelentése szerint júliusban csaknem 139 millió dollár érkezett be, és augusztus elején 327 millió dollár állt rendelkezésére a választási harc finanszírozásához.

Júniusban, Joe Biden elnökjelöltségének utolsó teljes hónapjában Donald Trump vezetett a beérkezett kampányadományokat tekintve.

Az elnökjelölti kampányokhoz közvetlenül érkező támogatások mellett külön gyűjtenek politikai adományokat a szervezetileg független politikai akcióbizottságok (Political Action Committee - PAC), amelyek különböző politikai célok mentén alakulnak és állnak be a jelöltek mögé.

A Donald Trump mögött álló 10 legnagyobb politikai akciószervezet az év eleje óta mintegy 305 millió dollárt gyűjtött, míg a Kamala Harris támogató 10 legnagyobb PAC 199 millió dollárral rendelkezik a nyilvánosan elérhető adatok szerint.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×