Infostart.hu
eur:
385.35
usd:
332.05
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
A HM Zrínyi Nonprofit Kft./honvedelem.hu által 2023. november 14-én közreadott képen JAS-39 Gripen típusú vadászrepülőgépek a levegőben, amikor az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár katonái a sármelléki Hévíz-Balaton Repülőtérre áttelepülve hajtják végre feladataikat az Adaptive Hussars 2023 többnemzeti országos hadgyakorlaton.
Nyitókép: MTI/HM Zrínyi Nonprofit Kft./honvedelem.hu/Snoj Péter

Kína szigorúan ellenőrizni fogja az alkatrészek exportját

A listán szerepeltek gázturbinamotorok, és az űrruhák alkatrészeinek gyártására szolgáló öntőformák is.

Kína július 1-jétől ellenőrizni fogja egyes repülőgép- és űralkatrészek kivitelét – jelentette be csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium, arra hivatkozva, hogy meg kell védeni az ország nemzetbiztonságát és érdekeit - írja az economx.hu.

Azoknak, akik többek között repülőgép-ipari szerkezeti elemeket, valamint a hajtóműgyártásban használt berendezéseket és szoftvereket kívánnak exportálni, kiviteli engedélyt kell majd kérniük – áll a kínai vámigazgatás és a központi katonai bizottság által ellenjegyzett közleményben.

„A nemzetbiztonság és a nemzeti érdekek védelme, valamint a nemzetközi kötelezettségek teljesítése érdekében az Államtanács és a Központi Katonai Bizottság jóváhagyásával úgy döntöttek, hogy a következő cikkek exportellenőrzését hajtják végre” – áll a Reuters-nek eljuttatott közleményben.

A listán szerepeltek gázturbinamotorok, űrruhák alkatrészeinek gyártására szolgáló öntőformák, valamint az ezek előállításához használt berendezések és szoftverek, továbbá a golyóálló ruházatban használt fejlett polimerek is.

Peking 2020 végén vezette be az exportellenőrzési törvényt, egy eszkalálódó kereskedelmi háború közepette, amelyet a 2018-ban 300 milliárd dollár értékű kínai árura kivetett Trump-vámok indítottak el - írja a portál.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×