Infostart.hu
eur:
398.8
usd:
343.06
bux:
101262.87
2025. július 20. vasárnap Illés
Matteo Salvini, a Liga olasz kormánypárt elnöke az olasz közszolgálati televízió, a Rai Uno Porta a Porta című műsorában Rómában 2022. június 15-én.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Riccardo Antimiani

Kemény bírálatot kapott Ursula von der Leyen Olaszországból

Matteo Salvini szerint az egyik legrosszabb bizottsági elnök volt.

Nem szavaztam és soha nem fogok szavazni egy olyan emberre, mint Ursula von der Leyen, aki az egyik legrosszabb Európai Bizottságot vezette, és több kárt okozott, mint a jégeső - hangoztatta Matteo Salvini, a Liga olasz párt vezetője.

A jobboldali politikus, aki a római kormány egyik helyettes miniszterelnöke, reményét fejezte ki, hogy a júniusi parlamenti választással Európa "a változás mellett teszi le a voksát, amelyet nem Ursula von der Leyennek hívnak".

Salvini hangsúlyozta, hogy pártja kizárólag jobbközép többséget támogat majd az Európai Parlamentben, "vagyis saját politikai oldalunkat, ami kizárja a szocialistákkal való szövetség lehetőségét" - tette hozzá.

Hangoztatta, hogy 2019-ben sem támogatta Ursula von der Leyen megválasztását az Európai Bizottság élére, és most sem fog rá szavazni. Úgy vélte, a von der Leyen vezette Európai Bizottság az egyik legrosszabb volt, és több kárt okozott mint a jégeső.

Megjegyezte: ha Ursula von der Leyen azt állítja, hogy semmi közöset nem tud elképzelni Salvinivel vagy a francia Nemzeti Tömörülést (RN) vezető Marine Le Pennel, "állítsa nyugodtan, mivel kölcsönös" nézetről van szó.

Salvini kijelentette, ő viszont a francia elnök Emmanuel Macronnal nem tud elképzelni semmilyen közös politikai nevezőt, mivel Macron "háborút szít, és katonákat akar küldeni Ukrajnába".

A politikus kijelentette, hogy akármilyen jelöltről is legyen szó a következő Európai Bizottság élére, "ha Macront vagy a szocialistákat támogatja, nem kap támogatást a Ligától".

A közlekedési és infrastrukturális tárcáért felelős miniszter a pénteki kormányülést követő sajtótájékoztatón szólalt fel. A tárca által kidolgozott ingatlanhelyreállítási csomagot mutatta be, de számos más témát is érintett.

Reagált azon - összpárti bírálatot kiváltó - hírre is, miszerint egy olasz iskolában két muszlim vallású tanulót felmentették a költő Dante Alighieri Isteni Színjátéka című művének tanulása alól azzal az indoklással, hogy vallási műről van szó, amely nem egyeztethető össze az ő hitükkel.

"Nemcsak helyettes miniszterelnökként, hanem szülőként is őrültségnek tartom, hogy iskoláinkban ne lehessen Dantét tanulni, lehet, hogy egyesek szeretik, másoknak nem tetszik (..), de azt állítani, hogy egyesekre nézve sértő lehet szerintem azt jelenti, hogy a szakadék szélére érkeztünk vagy a nevetségességet súroljuk erkölcsi és oktatási szempontból is" - mondta Matteo Salvini.

Címlapról ajánljuk
Európa kettévált: durva változás sújtja térségünket

Európa kettévált: durva változás sújtja térségünket

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatása szerint Magyarország és a Balkán-félsziget Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartoznak a klímaváltozás miatt. Szabó Péter doktorandusszal, az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatójával, a Másfélfok szerzőjével beszélgettünk.

Vizes vb - Bronzérmes a magyar váltó

A Fábián Bettina, Mihályvári-Farkas Viktória, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid összetételű magyar váltó bronzérmet nyert a nyíltvízi úszók vasárnapi csapatversenyében.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.07.21. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Ukrán drónok hadai zúdultak Moszkvára, Zelenszkij szemtől szemben leülne Putyinnal - Híreink az orosz-ukrán frontról vasárnap

Ukrán drónok hadai zúdultak Moszkvára, Zelenszkij szemtől szemben leülne Putyinnal - Híreink az orosz-ukrán frontról vasárnap

Lángok csaptak fel vasárnap este Moszkva régiójában, miután híradások szerint Ukrajna az orosz főváros környékét támadta legalább 21 drónnal. A közösségi médiában terjedő felvételek tanúbizonysága szerint utcán álló járművek égtek, és egy lakóház tetejét is eltalálta egy lelőtt drón Zelenográdban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök időközben újabb béketárgyalási fordulót javasolt Vlagyimir Putyinnak a jövő hétre, miután a június eleji isztambuli egyeztetések nem hoztak áttörést. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×