Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Több mint ezren tüntettek a villanyautók ellen Berlinben. Forrás: X / Sand im Getriebe Berlin
Nyitókép: Forrás: X / Sand im Getriebe Berlin

Eldőlt a berlini Tesla-gyár sorsa – most jön az igazi háború

Csatát nyertek a grünheidei Tesla-gyár bővítésének támogatói, de végső győzelemről még aligha lehet beszélni.

A tiltakozások immár hetek óta tartanak a Berlintől mintegy 10 kilométerre lévő brandenburgi településen 2022 óta működő, elektromos autókat gyártó üzem bővítése, pontosabban az azzal járó erdőirtások, illetve egyéb környezeti károk ellen. A gyár az amerikai milliárdos vállalkozó, Elon Musk tulajdonában van, jelentőségét emeli, hogy Európában az egyetlen Tesla-gyár.

Az üzem mellett kiállók azzal érvelnek hogy a gyár jelentős mértékben segíti a település, illetve az egész környék jövőbeni fejlődését, és nem utolsósorban a munkavállalás lehetőségét. A brandenburgi tartományi miniszterelnök, Dietmar Woidke a közelmúltban hangsúlyozta, hogy a tartomány, illetve a német kormány is üdvözli a gyár működését, ami hozzájárul ahhoz, hogy Németország fontos befektetési központ legyen.

Grünheidében és környékén ugyanakkor hetek óta környezetvédő szervezetek a helyi lakosság jelentős részének támogatásával tiltakoztak az üzem tervezett bővítése, illetve az ezzel járó "környezetpusztítás" ellen. A tiltakozók a múlt héten támogatókat kaptak más tartományok környezetvédőitől is, és együttesen többezres tüntetést tartottak.

Ilyen előzmények után ült össze a grünheidei önkormányzati testület, hogy döntsön a fejlesztési tervről. A ZDF és több más hírportál beszámolója szerint

a képviselők többsége megszavazta a gyár bővítését célzó tervet. A 19 képviselő közül 11 a bővítés mellett foglalt állást.

A tét nagyságát közvetve jelezte az az értesülés, hogy az önkormányzati ülést rendőrségi védelem mellett tartották.

A német közszolgálati televízió szerint a döntés azt jelenti, hogy az amerikai elektromosautó-gyár számára nem jelenthet akadályt az erdőirtás. Az önkormányzati döntést ugyanakkor heves vita előzte meg. A ZDF emlékeztetett arra, hogy egy korábbi, a környék lakói körében végzett felmérés eredménye szerint a megkérdezettek 62 százaléka ellenezte a terjeszkedést.

Környezetvédő aktivisták még az ülést megelőzően arra szólították fel a képviselőket, hogy ne szavazzák meg a bővítést. Jelezték azt is, hogy a tiltakozásokat folytatni kívánják.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 26. 21:40
2025. december 26. 20:15
×
×
×
×