Infostart.hu
eur:
386.42
usd:
332.02
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: Szijjártó Péter/Facebook

Szijjártó Péter: éljenek a világ bármely pontján is, a magyaroknak küldetésük van

Meg kell tenni mindent a magyar nemzet fennmaradásáért, a magyarságunk megőrzéséért, ez azonban nem könnyű feladat, egyszerre kell fókuszálni az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarság megtartására – közölte a külgazdasági és külügyminiszter Londonban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Londoni Magyar Iskola Plusz új, belváros szívében lévő helyszínének átadásán mondott beszédében leszögezte, hogy éljenek a világ bármely pontján is, a magyaroknak küldetésük van, amely úgy szól, hogy meg kell tenniük mindent a magyar nemzet, a magyarság fennmaradásáért, ezen identitás megőrzéséért.

„Ez azért egy összetett feladat, már csak földrajzilag is, mert nekünk nem csak az anyaországi magyarság megtartására, nem csak a Kárpát-medencei magyarság megtartására, de a diaszpórában élő magyarság megtartására is legalább úgy kell koncentrálni” – jelentette ki.

„Ehhez sok minden kell. Kell egy erős anyaország, amely eredményesen tudja felvállalni ezen küldetés végrehajtását, és persze kell egy öntudatos, büszke magyarság, amely a saját nemzeti értékeit, érdekeit felvállalja, képviseli, még sokszor úgy is, hogy egyébként a szelek inkább szembe fújnak, s nem hátulról” – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a magyar külpolitika szíve közepe a nemzetpolitika, és ennek alapja, hogy „minden magyar felelős minden magyarért, éljen bárhol is a világon”.

„És minél távolabb él valaki az anyaországtól, annál nagyobb jelentősége van a közösségeknek (...) Amíg léteznek közösségeink, léteznek magyar közösségek, és ezek a közösségek jó és összetartó közösségek, addig nyugodtan lehet tervezni a jövőt” – vélekedett.

Szijjártó Péter közölte, ehhez intézményekre is szükség van, például a brit fővárosban nagy eredmény a központban lévő Magyar Ház létrehozása, amelynek az épületét 2022-ben vásárolta meg a kormány, így vált lehetővé a Londoni Magyar Iskola Plusz ideköltöztetése is.

„És én azt hiszem, hogy most itt így önök együtt, meg az a közösség, amely ennél nyilván szélesebb, azt szimbolizálják és azt bizonyítják, hogy itt, Londonban van értelme a magyar jövőt, a magyar közösség jövőjét tervezni” – húzta alá.

A miniszter köszönetet mondott az intézményt hétvégente önkéntes munkában működtető tanároknak, akik ezzel sokat tesznek a gyerekek magyar identitásának megőrzése érdekében.

Kifejtette, hogy napjainkban erős küzdelem zajlik a gyerekek szabad idejéért, ezért nekik és az őket inspiráló szüleiknek is köszönet jár azért, hogy mintegy hatvanan eljárnak a szombati iskolába.

„Szerintem nagy dolog, hogy önök a legtradicionálisabb, legrégebbi londoni magyar iskolát működtetik, és arra bíztatom, kérem önöket, hogy használják ki azt, hogy itt ez az intézmény, a Magyar Ház létrejött, használják ki azt, hogy itt a Picadilly közvetlen szomszédságában egy hatalmas magyar lobogó lobog, használják ki azt, hogy ez az intézmény valóban azért van, hogy a londoni és London környéki magyarok meg tudják tartani az identitásukat, a magyarságukat” – összegzett.

Rámutatott, hogy az a mondás, miszerint a magyar egy világnemzet, pozitívnak tűnhet, de aki jól ismeri ennek a történelmi kontextusát, az tudja, hogy sok keserűséggel átitatott mondatról van szó.

„A történelem viharai soha nem kíméltek minket, magyarokat, s bizony a történelmi tragédiák sorának a következménye, részben legalábbis, hogy mi, magyarok bár csak 15 millióan vagyunk, mégis a világon szétszóródva élünk” – fogalmazott.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×