Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
327.26
bux:
143992.33
2026. október 14. szerda Helén
Romanian flag with Hungarian flag on a tree stump isolated
Nyitókép: Getty Images

Elemző: Románia sikere csak időszakos, Magyarország még idén visszaelőzhet

A magyar bérszínvonal tavaly euróba átszámítva megelőzte a horvátot, a románt, a bolgárt, és közel hasonló volt, mint Szlovákiában – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs ugyanakkor hozzátette: a vásárlóerő-paritás alapú kereset 2023-ban magasabb volt Romániában, mint nálunk.

A román miniszterelnök a héten egyebek közt azt hangoztatta, hogy a bérek tekintetében Románia már megelőzte Magyarországot, és reményei szerint hamarosan a román munkavállalók lesznek a térség legjobban fizetett alkalmazottjai. Marcel Ciolacu május elseje alkalmából köszönetet mondott mindazoknak, akik megszakítás nélkül dolgoznak az alapvető szolgáltatások biztosításáért. A román kormányfő úgy fogalmazott, „miután megelőztük Magyarországot, meggyőződésem, hogy Lengyelországot is megelőzhetjük, és hamarosan a románok lesznek a legjobban fizetett munkavállalók Európa ezen részén! Mert megérdemlik!”

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója szerint a kép ennél valamivel árnyaltabb. Pásztor Szabolcs az InfoRádióban elmondta: jelenleg Romániában is javában tart a kampány, és ilyenkor nem szokatlan, hogy a politikusok kicsit merészebben fogalmaznak. Hozzátette: az utóbbi években nemcsak Romániában, hanem az egész régióban egyértelmű emelkedés volt megfigyelhető a béreket illetően. „A magyar bérszínvonal például tavaly euróba átszámítva megelőzte a horvátot, a románt, a bolgárt, és közel hasonló volt, mint Szlovákiában” – magyarázta az elemző.

Ha azonban az árszínvonallal, az árszintekkel korrigálva vizsgáljuk a kereseteket, akkor 2023-ban a magasabb inflációs ráta miatt Pásztor Szabolcs megfogalmazása szerint „egy pillanatfelvétel erejéig” a román vásárlóerő-paritás alapú kereset valóban magasabb volt, mint nálunk. Ebben az összevetésben több környező ország is jobban állt Magyarországnál.

Ugyanakkor az idén várható éves magyar inflációnál (3,7 százalék) az előrejelzések szerint magasabban alakulhat a románoké, amely 6 százalék körül lehet majd.

Pásztor Szabolcs kiemelte: 2024. január elsejével ráadásul jelentős nominális béremelés történt Magyarországon, és felhívta a figyelmet arra is, hogy a konzervatív elemzők is nagyjából tíz százalék körüli reálbér-növekedést várnak idén. „Ezen mutató tekintetében tehát az várható 2024-ben, hogy a magyar gazdaság visszaelőzi majd a románt” – jegyezte meg az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.

A szakértő szerint az összehasonlítás azért is „nehézkes”, mert a magyar bért forintban fizetik ki, míg a románt lejben, miközben az összevetés euróban történik. „Ráadásul az utóbbi öt évben a forint esetében nagyjából 20 százalékos leértékelődés történt, míg a lejnél csak 5 százalékos” – tette hozzá Pásztor Szabolcs.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

A fiatal és középgenerációs művészek támogatását ösztöndíjprogramokkal és hálózatépítéssel is segíti a Magyar Művészeti Akadémia – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a köztestület elnöke. Turi Attila a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia helyzetének rendezését kormányzati feladatnak nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: nem szerencsés, ha a kulturális intézmények között ellentétek alakulnak ki. Hangsúlyozta azt is, hogy az MMA a jövőben is átláthatóan, a kormánnyal együttműködve végzi a munkáját, de nem politikai szempontok alapján dönt, hanem a teljesítményt értékeli.

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: Tótth András először szólalt meg lemondása után, újabb feljelentét tett a kormány

Tisza-kormány: Tótth András először szólalt meg lemondása után, újabb feljelentét tett a kormány

Váratlan lemondások történtek kedden az energetikai terület vezetésében, hiszen személyes okokra hivatkozva távozott Tótth András energetikáért felelős államtitkár. Tótth András szerdán megszólalt döntésével kapcsolatban és cáfolta, hogy ennek köze lett volna a CATL debreceni konferenciájával kapcsolatos vitához. Kedd este lemondott Juhász Edit, a MEKH elnöke is, utódja október 16-tól Losonczy Géza lesz. Szerdán távozott hivatalából Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője is, nap közben olyan híresztelések is napvilágot láttak, hogy maga Kapitány István miniszter is a lemondást fontolgatja, de a tárcavezető cáfolta ezen lapértesüléseket. A kormány délután bejelentette, hogy hűtlen kezelés miatt eljárást indít egy közel 3 milliárd forint értékű tanácsadói szerződés ügyében, amelyet verseny nélkül, 3 nap alatt kötöttek meg, a nyertes kiléte pedig valószínűleg már az eljárás megindítása előtt eldőlt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×