Infostart.hu
eur:
386.73
usd:
332.18
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Pexels.com

Nyártól már hat kínai nagyvárosba repülhetünk Budapestről

Újabb légi járat indul Magyarország és Kína között, idén nyártól már egy hatodik kínai nagyváros, Hszian is közvetlenül elérhető lesz Budapestről - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pekingben.

A tárcavezető a tájékoztatásában hangsúlyozta, hogy a két ország együttműködésében fontos szerepet játszik a légi közlekedés, ezért üdvözölte, hogy nyártól már Hszian is elérhető lesz Budapestről.

„Tehát hat kínai nagyváros és Budapest között közvetlen légi összeköttetés lesz már nyártól” – közölte.

„Ez azt hiszem, hogy jó hír mindannyiunk számára, ugyanis a kínai–magyar gazdasági és kereskedelmi együttműködés tekintetében a közvetlen légi összeköttetés fontos szerepet játszik” – tette hozzá.

A körülbelül 13 milliós lakosságú Hszian Senhszi tartomány székhelye és egyben a legnagyobb városa. Pekingtől mintegy 900 kilométerre délnyugatra fekszik, fontos ipari és pénzügyi központ.

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy Peking, Sanghaj, Csungking és Ningbó után már Kuangcsou is közvetlenül elérhető lesz Budapestről, miután nemrég bejelentették, hogy a China Southern Airlines kínai légitársaság júniusban járatot indít Budapest és Kuangcsou között.

Szavai szerint ezzel már heti tizenhétre fog nőni a járatok száma a két ország között. „Ez a legtöbb, amit egy közép-európai ország fel tud mutatni” – fogalmazott.

Kuangcsou mintegy 15 milliós metropolisz, a keleti világ gyáraként aposztrofált Kuantung tartomány fővárosa, ahol olyan vállalatóriásoknak vannak központjai és nagy gyárai, mint a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, a BYD, a világ egyik legnagyobb IT-cége, a Huawei, illetve a ZTE, a Sunwoda és az Eve Energy, amelyek Magyarországon is jelen vannak.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

2 milliárd eurót már elvesztett Magyarország, 17 milliárd euró sorsa még kétséges. A Euronews értesülései szerint az Európai Bizottság befagyasztja a Magyarország elleni vizsgálatokat a választásig, mert a testület nem akarja úgy feltüntetni magát, hogy beavatkozik a magyar választási kampányba. Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint már eddig is volt arra példa, hogy a Bizottság késleltetett eljárásokat hasonló helyzetben.

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×