Infostart.hu
eur:
365.45
usd:
312.75
bux:
132633.84
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti
Önvezető autó.
Nyitókép: Jason marz / Getty Images

Baj van egyes önvezető autókkal - eláruljuk, hogy mi

Időt kapnak az önvezetők autók ahhoz, hogy kiforrjanak, de addig is jobbnak látják Kanada egyik fő tartományában, ha nem az utakon kísérletezgetnek azokkal.

Miközben továbbra is számos sebből vérzik, érezhetően fogytán van a türelem az önvezető technológiával szemben – sőt, Kanada egyik legnagyobb tartományában, British Columbiában már el is fogyott, ugyanis április 5-i hatállyal betiltották a 3-as, 4-es, valamint 5-ös szintű önvezető technológiával szerelt járművek használatát, írja a vezess.hu a Motor1.com cikke nyomán.

Azokkal szemben, akik megszegik a nemrégiben életbe lépett törvényt, 2000 kanadai dollárig terjedő pénzbüntetés szabható ki – ami a mostani árfolyam szerint nagyjából 530 ezer forintnak felel meg –, továbbá akár féléves szabadságvesztésre ítélhetik. Nem zárható ki, hogy idővel, ahogy fejlődik a technológia,

változik az önvezető autók pillanatnyilag nem túl rózsás megítélése, és ezzel együtt enyhítenek a szigoron.

A döntéshozók „új, kialakulófélben lévő technológiaként” tekintenek az önvezetésre, amely amellett, hogy további tesztekre és fejlesztésekre szorul, és amelynek jogi környezetét is rendezni kell, mielőtt a hétköznapok részévé válik.

„Az új szabályok mellett az emberek jobban biztonságban érezhetik magukat az utakon, miközben ösztönözzük az aktív közlekedést” – nyilatkozta Rob Fleming közlekedésért és infrastruktúráért felelős miniszter. „Ez egy új lépés szabályink modernizálásban, hogy lépést tudjunk tartani az új technológiákkal, melyek megváltoztatják az emberek közlekedését” - tette hozzá.

Persze sok autót még nem érint a korlátozás, mivel csak a Mercedes-Benz S-osztály, valamint az EQS képes 3-as szintű önvezetésre. A döntés az alacsonyabb besorolású önvezető funkciókkal rendelkező autókra nem vonatkozik, így az Autopilottal és FSD-vel felszerelt Teslák tulajdonosai is hátradőlhetnek.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Pörögnek az események a tőzsdéken, az amerikai technológiai szektor tegnap megszenvedte, hogy lapinformációk szerint az OpenAI nem tudta teljesíteni belső bevételi és felhasználói céljait. A szektor emellett újabb teszt elé néz ma, hiszen többek között az Alphabet, az Amazon, és a Meta is ma teszi közzé első negyedéves számait. Ráadásul a Fed kamatdöntése is ma lesz, amin a piaci várakozások szerint tartani fogják a kamatszintet. Az iráni háborúról pedig még nem is beszéltünk, ahol továbbra is nagy a bizonytalanság a háború lezárása kapcsán, és lapértesülések szerint Donald Trump már a Hormuzi-szoros hosszabb távú blokádjára készül. Ráadásul az olajpiaci helyzet az is komplikálja, hogy az Egyesül Arab Emírségek tegnap bejelentette kilépését az OPEC-ből, a világ legnagyobb olajtermelőit koordináló szervezetből. A tőzsdéken eközben óvatosság látszik, az USA-ban és Európában kis mértékben estek a tőzsdék, és a nap végére a magyar tőzsde is lefordult. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×