Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
325.94
bux:
142632.73
2026. november 6. péntek Lénárd
Dmitrij Peszkov, az újraválasztásáért induló Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője a moszkvai kampányközpontban az elnökválasztás utolsó napjának éjszakáján, 2024. március 18-án. A választóhelyiségekből kilépők megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatások eredményei, illetve szavazatszámlálás első eredményei szerint Putyin fölényesen vezet.
Nyitókép: MTI/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko

Kreml: számunkra ez már háborúvá vált

Az ukrajnai „különleges hadművelet” jogi státusza nem változik, Oroszország számára azonban már de facto háború kezdődött – jelentette ki Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő pénteken újságíróknak.

Peszkov ezzel, kérdésre válaszolva, egy pénteken az Argumenti i Fakti című lapban megjelent nyilatkozatát pontosította, amelyben kijelentette, hogy Oroszország a nyugati országok beavatkozása miatt hadiállapotba került.

„Hadiállapotban vagyunk. Igen, ez különleges hadműveletnek indult, de amint ott megalakult ez a társaság, amint a kollektív Nyugat Ukrajna oldalán résztvevője lett ennek, számunkra ez már háborúvá vált”

– mondta Peszkov az Argumenti i Faktinak nyilatkozva.

Hozzátette, hogy ezt a tényt mindenkinek meg kell értenie a saját „belső mozgósításának érdekében”.

Utólag, pénteki telekonferenciáján a Kommerszant FM-nek a konfliktus hivatalos meghatározását firtató kérdésére válaszolva a Kreml szóvivője azt mondta: „Lényegében azt követően, hogy a kollektív Nyugat belépett ebbe az egészbe, ez háborúvá változott. De jure ez különleges hadművelet. De facto számunkra ez háborúvá vált, miután a kollektív Nyugat egyre inkább és közvetlenebbül emeli a konfliktusban való részvételének szintjét. Vagyis lényegi változások következtek be, de nem jogi értelemben.”

Arra a felvetésre, hogy mi a teendő azokkal az emberekkel kapcsolatban, akiket háborúellenes felhívások, egyebek között a „Nem a háborúra!” szlogen miatt ítéltek el, Peszkov azt mondta, hogy az ő esetükben „teljesen más a kontextus”.

A szóvivő a telefonos sajtótájékoztatón azt is elmondta: a Kreml jó néven venné, ha az Egyesült Államok felszólítaná a kijevi rezsimet, hogy hagyjon fel a békés orosz célpontok, a lakóházak és szociális létesítmények elleni „terrorista tevékenységével”.

„Oroszország nem engedheti meg, hogy a határán egy olyan állam létezzen, amelynek dokumentált szándéka, hogy bármilyen módszert alkalmazva elvegye tőle a Krímet, nem is beszélve az új régiók területéről” – mondta a szóvivő az Argumenti i Fakti című lapnak.

Hangsúlyozta, hogy Moszkva számára a legfontosabb a – 2023-ban elcsatolt – négy új régióban élő emberek biztonsága, valamint a Kijev által „de facto megszállt területek felszabadítása”.

„Katasztrofális következményeket” helyezett kilátásba a szóvivő az érintett bankok számára az Európában lévő orosz kintlévőségek kisajátítása esetére. Rámutatott, hogy az unióban elhangzott kijelentések ellenére az eszközök kamatai nem gazdátlanok, azoknak van tulajdonosuk.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×