Infostart.hu
eur:
363.45
usd:
315.17
bux:
150158.56
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: Pixabay

Évtizedek után fogtak el egy veszélyes német terroristát

A Vörös Hadsereg Frakció (RAF) egykor hírhedt terrorcsoport tagja, a most 65 éves Daniela Klette hosszú ideje volt szökésben, ám a német rendőrség utolérte.

A Baader-Meinhof csoportként is ismert terrorszervezet még bujkáló tagja azután került rendőrkézre, hogy az ügyészség és a rendőrség két hete egy televíziós bűnügyi műsorban a lakosság segítségét kérte a még szökésben lévő terroristák - Klettén kívül az 55 éves Burkhard Garweg és a 69 éves Ernst-Volker Staub - elfogásához.

A már feloszlatott RAF harmadik generációjához tartozó terroristákat azzal vádolják, hogy egy gyilkossági kísérletet és több súlyos, fegyveres rablótámadást hajtottak végre 1999 és 2016 között.

A német hatóságok több mint 30 ember meggyilkolásáért és legkevesebb 200 ember megsebesítéséért teszik felelőssé a Vörös Hadsereg Frakciót.

Az ügyészség szerint a harmadik generációhoz tartozó Daniela Klette és társainak bűncselekményeit már nem a politika motiválta, hanem a haszonszerzés. Ugyanakkor a hatóságok e generációt teszik felelőssé Alfred Herrhausennek, a Deutsche Bank hajdani vezetőjének és Karsten Rohweddernek, az állami vagyonkezelő elnökének a megöléséért.

Rohwedder megölése volt a RAF utolsó gyilkossága. A vagyonkezelő vezetőjét otthonában, az íróasztalánál lőtték le egy kerti lakból, 60 méteres távolságból.

A Der Spiegel információi szerint Daniela Klettét Berlinben fogták el, a nyomára ujjlenyomatok segítségével jutottak. A lakásában lőszert találtak, egy olasz útlevelet használt - írja a Portfolio.

Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miatt, de a későbbi problémák elkerüléséhez ezt most fel kell áldozni.

Románia megkezdte az atomerőműve teljes leállítását

Megkezdődött a cernavodai atomerőmű kettes blokkjának ellenőrzött leállítása csütörtökön a Duna vízszintjének folyamatos és jelentős csökkenése miatt - közölte az üzemeltető Nucleareletrica román állami vállalat.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×