Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus fényképét érinti meg egyik tisztelője a politikai elnyomás áldozatainak szentpétervári emlékművénél 2024. február 17-én. Az orosz hatóságok bejelentették, hogy a börtönbüntetését töltő Navalnij február 16-án, 47 éves korában elhunyt.
Nyitókép: MTI/AP/Dmitrij Loveckij

„Hazudnak, húzzák az időt” – Nem engedik a fia holttestéhez Navalnij édesanyját

A néhai orosz ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij hozzátartozóit már harmadik napja nem engedik hozzáférni a holttesthez – közölte hétfőn az elhunyt politikus szóvivője, hozzátéve, hogy édesanyját nem engedték be a halottasházba, ahol vélhetően a holttestet őrzik.

„Alekszej anyja és az ügyvédei ma kora reggel érkeztek a halottasházba. Nem engedték be őket. Az egyik ügyvédet szó szerint kilökték az épületből. Amikor megkérdeztük a személyzetet, hogy Alekszej holtteste ott van-e, nem válaszoltak” – közölte a közösségi médiában Navalnij szóvivője, Kira Jarmis.

Beszámolója szerint a nyomozók arról tájékoztatták édesanyját és ügyvédeit, hogy a Navalnij halálával kapcsolatos vizsgálatot meghosszabbították. „Nem tudjuk, meddig fog ez tartani. A halál oka még mindig tisztázatlan. Hazudnak, húzzák az időt, és nem is titkolják” – tette hozzá.

A bebörtönzött orosz ellenzéki aktivista és politikus pénteken 47 éves korában halt meg a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben található sarkvidéki börtönben, ahol 19 éves büntetését töltötte. Azóta volt börtönben, hogy 2021 elején visszatért Oroszországba, és egészségi állapota hónapok óta romlott. Az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) tájékoztatása szerint Navalnij séta után hirtelen rosszul lett, eszméletét vesztette és meghalt.

Holttestét a büntetőtelepről Szalehard városába, a körzet székhelyére vitték a haláleset kivizsgálásával megbízott orosz nyomozók.

Édesanyja, Ljudmila Navalnaja még szombaton egy ügyvéddel a távoli büntetőtelepre utazott.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×