Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Német katona páncélozott katonai járművek előtt a Griffin Storm 2023 fedőnevű litván-német NATO-hadgyakorlaton a Vilniustól mintegy 60 kilométerre, északra fekvő Pabrade gyakorlóterén 2023. június 26-án. A manőverek kezdetén jelen lévő német védelmi miniszter bejelentette: Németország négyezer katonát küld Litvániába állandó jelleggel a NATO keleti szárnya megerősítésének érdekében.
Nyitókép: MTI/EPA/Valda Kalnina

Gigászi katonai műveletbe kezd a NATO

Az Észak-atlanti Szövetség 90 ezer katonát mozgósít az orosz haderő elrettentése céljából – jelentette be Christopher Cavoli tábornok, a szervezet európai erőinek főparancsnoka.

Az amerikai tábornok a NATO-tagországok védelmi vezetőinek kétnapos találkozóját lezáró, múlt heti sajtótájékoztatón elmondta: a Steadfast Defender 2024 elnevezésű hadgyakorlat, amely elmúlt évtizedek legnagyobb mozgósítása lesz, hétfőn kezdődik és májusig tart majd, a műveletben mind a 31 tagország részt vesz, és támogató tagként Svédország is.

„A szövetség megmutatja, hogy az Észak-Amerikából érkező erők transzatlanti mozgása révén képes megerősíteni az euroatlanti térséget. A Steadfast Defender művelet 2024 egyértelműen demonstrálni fogja egységünket, erőnket és eltökéltségünket értékeink és a szabályokon alapuló nemzetközi rend védelmében” – nyilatkozta Christopher Cavoli tábornok.

Rob Bauer admirális, a NATO katonai bizottságának elnöke a sajtótájékoztón elmondta: Oroszország legutóbbi támadásai Ukrajnában pusztító hatásúak, azonban katonailag nem hatékonyak.

„Ugyanakkor jelentős katonai sikereket látunk az ukrán oldalon. Több mint 300 ezer az elesett orosz katonák száma, az ukrán erők több ezer orosz harckocsit és páncélozott járművet és több száz repülőgépet semmisítettek meg, továbbá felszabadították elfoglalt területeik 50 százalékát” – mutatott rá. Szintén hatalmas eredménynek nevezte, hogy Ukrajna valódi haditengerészet nélkül is képes volt visszaszorítani az orosz fekete-tengeri flottát és megnyitni egy gabonafolyosót.

Megerősítette: a szövetség továbbra is határozottan elkötelezett az iránt, hogy támogassa az ukrán védelmet:

„Ez nem jótékonyság. Az Ukrajnának nyújtott támogatás közvetlen befektetés a saját biztonságunkba. A tartós, tárgyalásos megoldás elérésének egyetlen módja az ukrán pozíció megerősítése a harctéren”

– emelte ki.

A tavalyi vilniusi csúcstalálkozón elfogadott új védelmi tervekkel kapcsolatban közölte, hogy a tervek tartalmazzák a haderőszerkezeti követelményeket, amelyek meghatározzák a szükséges felszerelések és szervezetek számát és típusait minden régióban és területen.

„Ez közvetlenül beépül a NATO védelmi tervezési folyamatába, és az elkövetkező évtizedekre meghatározza fegyveres erőinket. A NATO és a nemzeti védelmi tervek még soha nem voltak ilyen szorosan összekapcsolva” – hangsúlyozta.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a védelem tekintetében az egész társadalomra kiterjedő megközelítésre, nagyobb energiafüggetlenségre és rugalmasabb infrastruktúrára van szükség.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×