Az orosz elnök vállalkozókkal találkozva beszélt erről. Időközben az orosz kémfőnök arról beszélt, hogy Washington kiket "dolgoz meg" az orosz belpolitikai helyzet megingatásának céljával.
A szankciók ellenére Oroszország gazdasága vásárlóerő-paritáson számolva Európában az első helyre került, megelőzve Németországot, a világon pedig az ötödik - Kína, az Egyesült Államok, India és Japán után - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Habarovszkban egy távol-keleti vállalkozókkal megtartott találkozón.
"Egy főre számítva még mindig igyekeznünk kell. Ezért van még min dolgoznunk" - ismerte el, hozzáfűzve, hogy "nem a lakosság van a GDP-ért, hanem a GDP van a lakosságért".
Putyin szerint Oroszország GDP-növekedése 2023-ban meghaladhatja a 4 százalékot (a korábbi becslés 3,5 százalék volt). Ugyanakkor, mint mondta, a szankciók által kiváltott visszaesés 2022-ben a jósoltnál kisebb, 2,1 helyett 1,2 százalékos volt.
Az orosz elnök magasnak nevezte a 16 százalékos irányadó kamatrátát, amely szerinte "átmeneti jellegű". Azt jósolta, hogy ez csökkeni fog, "amint az inflációval kapcsolatos kérdések megoldódnak".
Úgy vélekedett, hogy az inflációs helyzet "hamarosan javulni fog", Oroszország el fogja érni a célszámokat.
A belföldi turisztikai programról szólva azt mondta, hogy ez már "működik és eredményeket hoz". Sürgette ezen belül az étteremhálózatok fejlesztését.
"Fejlesztenünk kell a Kuril-szigetek turisztikai klaszterét. Azt mondják, nagyon érdekes ott. Én sajnos még nem jártam ott de mindenképpen el fogok menni" - ígérte Vlagyimir Putyin a Japán által vitatott hovatartozású szigetcsoportról szólva Habarovszkban.
KezdőlapKülföldVlagyimir Putyin bátor: az orosz gazdaság előz minden európait
Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.
Több lesz a rendőr a közterületeken, a reptéren és a budapesti bevezető utakon. A paksi atomerőműbe katonákat vezényeltek, 20 energetikai létesítményt már a hadsereg véd.
Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.
A kereset szerint a szervezet az ESPN-nel kötött, 1,5 milliárd dolláros közvetítési megállapodás idején mesterségesen magasan tartotta az események pay-per-view (PPV) árait.
Three American service members have been killed and casualties are reported in the UAE, Israel and Kuwait as Israel and Iran continue to trade strikes.