Infostart.hu
eur:
375.37
usd:
318.16
bux:
127265.12
2026. február 26. csütörtök Edina
A finn hadsereg egyik önjáró aknavetője egy katonai felvonuláson. Forrás: Wikipédia
Nyitókép: Forrás: Wikipédia

A finnek komolyan veszik a biztonságukat

Védelmi együttműködési megállapodást írtak alá az Egyesült Államok és Finnország kormányának képviselői hétfőn Washingtonban.

Az eseményen Antony Blinken amerikai külügyminiszter elmondta, hogy az egyezség alapján a két ország hadseregének együttműködése hatékonyabbá és hatásosabbá válik, valamint bővülnek a közös kiképzési lehetőségek. A megállapodás erősíti a NATO-n belüli együttműködési képességet is - tette hozzá. Rámutatott arra is, hogy a szerződés megkötése során építeni tudtak az amerikai-finn védelmi együttműködés három évtizedes múltjára. Ezek kiterjednek a terrorizmusellenes közös fellépésre, valamint a finn védelmi képességek bővítésére, ide értve a közelmúltban Egyesült Államoktól vásárolt F-35-ös vadászrepülőkre is - mondta.

Antony Blinken Finnországot Ukrajna támogatásában olyan megingathatatlan partnernek nevezte, amely eddig több mint 2 milliárd dollár védelmi, humanitárius és egyéb támogatást nyújtott.

Az amerikai külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok védelmi együttműködési megállapodásainak rendszere az év végére lefedi a teljes skandináv térséget.

Emlékeztetett arra, hogy tavaly írták alá az amerikai-norvég szerződést, december elején pedig az amerikai-svéd védelmi dokumentumot, és a következő napokban Dánia is megköti a védelemről szóló megállapodást az Egyesült Államokkal.

A Washingtonban tartott aláírási ceremónián a finn védelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy a védelmi megállapodás "erős eszközkészletet" ad a partnerek kezébe a NATO-n belüli tervek megvalósításában is. Antti Häkkänen felhívta a figyelmet arra, hogy Finnország nem várja el az Egyesült Államoktól, hogy megvédje, hiszen országa folytatja a védelmi beruházásokat, valamint a védelmi terhek megosztása is folytatódik határain belül és azokon túl is.

Finnország idén tavasszal csatlakozott a NATO-hoz, mint a katonai szövetség 31. tagállama.

Címlapról ajánljuk
A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát – Kormányinfó percről percre

A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát – Kormányinfó percről percre

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta. Nagy Márton gazdasági miniszter kijelentéséről, amely szerint csak öt nagybank kellene, hogy maradjon, Gulyás Gergely azt mondta: ez nem a kormányzati álláspont, „nem kívánunk a piacba beavatkozni. A kormány nem akarja meghatározni a Magyarországon tevékeny bankok számát.”

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×