Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Izraeli légitámadásban összedőlt ház romjai között keresnek túlélőket palesztinok Gázában 2023. október 25-én. A Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-én többfrontos támadást indított Izrael ellen, az izraeli légierő azóta támadja a Hamász katonai létesítményeit a palesztinok lakta övezetben. Izraelben több mint 1400 ember életét vesztete, az izraeli válaszcsapások mintegy 5800 palesztin halálát okozták a Gázai övezetben.
Nyitókép: MTI/EPA/Mohamed Szaber

Szakértő: így akarhatja kiszorítani Izrael a palesztin lakosságot

Izrael gázai katonai akciójának kezdete óta először nyitották meg a határátkelőt Egyiptom irányába. Novák Attila Andrást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Molnár Tamás Kutatóintézetének tudományos főmunkatársát kérdeztük.

Nagy nyomás nehezedik Izraelre és most már Egyiptomra is; megnyíltak a közel-keleti ország déli határai. Az afrikai ország – mint Novák Attila András (főmunkatárs, NKE) az InfoRádióban elmondta – nagyon fél a gázai civil lakosság beáramlásától, hisz az érkezők között lehetnek iszlamisták is úgy, hogy már Egyiptom régóta maga is küzd iszlamistáival.

Ugyanakkor a korábbi 3 után már naponta 100 kamionnyi segélyszállítmány megy be a Gázai övezetbe dél felől.

Korábban az a vád érte a környező arab országokat, hogy közönyösen viseltetnek a palesztin lakossággal szemben. Ezzel kapcsolatban tisztázta, Jordánia több mint 50 százaléka palesztin, Egyiptomnak viszont „erős politikai megfontolásai vannak a Hamász ellen, ami egy iszlamista szervezet, ellenállnak a mindenféle kiengedési akciókkal szemben”.

„Van egy olyan feltételezés, hogy Izrael így akarja kiszorítani a palesztin lakosságot, amire viszont nem látok esélyt, de a nyomás megvan arra, hogy a palesztin lakosság elhagyja Gáza, így Izrael területét”

– mutatott rá Novák Attila András.

Jelenleg 2,3-2,4 millió ember lakik a Gázai övezetben, az ő számukra kíván Egyiptom a határ mentén kórházakat létesíteni izraeli pénzből, hogy a sebesülteket el lehessen látni.

Közben az izraeli seregek a bevonulás 5. napján a 600 ezres Gáza városához értek, de hogy hányan maradtak mostanra a városban, arról csak becslések vannak, annyian elmenekültek, hiába is szólította fel a lakosságot a Hamász, hogy ne maradjon.

„Október 13-án adott ki egy felhívást az izraeli hadsereg, hogy 24 órán belül távozzanak az emberek Észak-Gázából az ottani lakosok, de nemzetközi nyomásra ez aztán két hetet késett, volt idő a palesztin lakosságnak a délre menekülésre. Kettős is volt a felhívás, mert egyrészt nagyon kegyetlennek tűnik, mivel nagyon sűrűn lakott terület, másrészt viszont civil területek mögül támadnak a hamászosok,

nagyon nehéz ellenük hadműveletet vezetni, nehéz őket megkülönböztetni a civil lakosságtól.

Úgyhogy valószínűleg menekülni kell, mégis úgy tűnik, Gáza városában eléggé sokan ott maradtak” – fejtette ki Novák Attila András.

A gázai bevonulást kész ténynek veszi a szakértő, aminek célja, hogy „ketté vágják” a Gázai övezetet úgy, hogy az északi támaszpontokat próbálják felszámolni, de ennek a kimenetele nagyon bizonytalan.

„A kimondott cél a Hamász megszüntetése. Hogy ez sikerül-e, kérdés, de hogy nagyon meg fogják gyengíteni, az biztos” – vélekedett az InfoRádióban Novák Attila András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Molnár Tamás Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×