Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.55
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Rendőrök a bécsi Seitenstettengasse utcai zsinagóga közelében 2020. november 3-án. Előző este lövöldözés történt az imaház környékén, ahol ekkor nem voltak emberek, így egyelőre nem tudni, hogy ez volt-e a célpont. A merényletnek három ártatlan halálos áldozata van, két arra járó férfi és egy nő. A merénylő, akit a rendőrök lelőttek, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szimpatizánsa volt.
Nyitókép: Ronald Zak

A zsidó közösség tagjai félnek: Ausztria is szigorítja az intézmények védelmét

Több más európai országhoz hasonlóan Ausztria is fokozni kívánja az izraeli, illetve zsidó intézmények védelmét, ezt a belügyminiszer jelentette be egy Bécsben az antiszemitizmus elleni harc jegyében tartott tanácskozáson.

Gerhard Karner úgy ítélte meg, hogy a Közel-Keleten zajló háború, az erőszakos cselekmények fokozódása nyomán Ausztriában erősíteni kell a biztonsági erők "látható" jelenlétét a zsidó intézmények körül. Karner, valamint a fórumon szintén résztvevő Karoline Edstadler európai és alkotmányos ügyekért felelős miniszter egyaránt hangsúlyozta, hogy Ausztria Izrael és a zsidók oldalán áll.

A bécsi izraelita közösség elnöke a Hamász iszlamista palesztin terrorszervezet tevékenységével kapcsolatban népirtásról beszélt. Oskar Deutsch köszönetet mondott azért a támogatásért, amelyet a civil társadalom és a rendőrség eddig nyújtott, de ugyancsak úgy ítélte meg, hogy ez nem elegendő. Szavai szerint

a zsidó közösség tagjai idegesek és félnek.

A belügyminiszter azt ígérte, hogy minden lehetséges intézkedést megtesznek a közösség elnöke által említett félelem csökkentése érdekében. Karner utalt arra, hogy a Hamász Izrael elleni terrortámadása óta az osztrák hatóságok országszerte már több intézkedést hoztak az imaházak és a zsinagógák védelme céljából. Mostantól azonban a biztonsági erők látható jelenlétét is jelentős mértékben fokozni kívánják – tette hozzá. Utalt arra is, hogy az államvédelmi, valamint a titkosszolgálati illetékesek folyamatosan értékelik a helyzetet.

A Kronen Zeitung című lap szerint az osztrák hatóságok tartanak attól, hogy több más nyugat-európai országhoz hasonlóan Ausztriában is olyan palesztinbarát tüntetésekre kerülhet sor, amelyeken a Hamász iszlamista szervezet Izrael elleni támadását éltetik. A lap úgy értesült, hogy különösen a zöldekkel közösen kormányzó konzervatív Osztrák Néppárt sürgeti az erőszak lehetséges ausztriai eszkalálódása elleni törvényes intézkedések szélesítését. A néppárt ennek keretében a többi között indítványozza, hogy

a betiltott szimbólumok használata esetén a törvény szerint kiszabható 4000 eurós büntetést 8000 euróra emeljék.

A Hamász, valamint az Iszlám Állam szimbólumainak használata tilos Ausztriában. Az ÖVP az alkotmányvédelmi hatóságokkal és a rendőrséggel együtt sürgeti annak törvényes biztosítását is, hogy lehetővé váljék különböző hírportálok – mint például az orosz Telegram – ellenőrzése, illetve figyelése is.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×