Infostart.hu
eur:
379.76
usd:
321.86
bux:
127061.7
2026. február 23. hétfő Alfréd
Ben Wallace brit védelmi miniszter sajtótájékoztatót tart Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel folytatott megbeszélését követően a Stefánia Palotában 2022. január 31-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Grant Shapps lett az új brit védelmi miniszter

Elődje, Ben Wallace már korábban közölte, hogy távozni kíván tisztségéből.

Beigazolódtak a brit sajtó értesülései, miután Rishi Sunak kormányfő az X mikroblogportálon bejelentette: az eddigi energiaügyi miniszternek, Grant Shapps-nek adta a védelmi tárcát. Az 55 éves politikusnak ez az ötödik kormányzati megbízatása.

Elődje, Ben Wallace a nyár folyamán jelezte, hogy kilenc év kormányzati munka - ebből négy év védelmi miniszterség - után vissza kíván vonulni a politikai élettől. Az 53 éves politikus a brit védelmi minisztérium élén kulcsszerepet játszott Ukrajna támogatásában.

A leköszönő miniszter azt nyilatkozta: "2005-ben választottak képviselővé, és ennyi év után itt az ideje, hogy az élet azon területein próbáljam ki magamat, amelyeket elhanyagoltam, és új lehetőségeket fedezzek fel" - írta lemondólevelében, amelyet a miniszterelnöki hivatal tett közzé csütörtök reggel.

Rishi Sunak kormányfő, így méltatta a távozó Ben Wallace eddig munkáját: "Ön a kormány három legigényesebb posztján szolgálta hazánkat: védelmi miniszter, biztonsági miniszter és északír-ügyi miniszter volt. Teljesen megértem, hogy nyolc évi igényes miniszteri munka után le kíván mondani."

Címlapról ajánljuk
Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Újraválasztották a Német Kereszténydemokrata Unió, a CDU élére Friedrich Merz kancellárt a párt hétvégi kongresszusán. Merz eddig gyakorlatilag minden ígéretét megszegte, és továbbra is a szociáldemokraták „foglya”, így a helyzete érdemben nem erősödött – mondta az InfoRádió Reggelinfó című műsorában Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért Intézet igazgatója.

Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

A miniszterelnök az Országgyűlés parlamenti időszakának megnyitóján értékelte az elmúlt hónapokat és a kormány munkáját. Erre ellenzéki képviselők válaszoltak, az elhangzottakra viszonválaszban reagált Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Remekel a magyar tőzsde, közel a csúcs a Richternél

Remekel a magyar tőzsde, közel a csúcs a Richternél

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdik a hetet, a globális piacok kisebb eséssel dolgozzák fel Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseit. Az európai piacok a múlt hetet emelkedéssel zárták, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. A magyar tőzsde kifejezetten jól teljesít, közel az új csúcs a Richternél.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×