Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
fotó: Infostart
Nyitókép: Infostart

Elégedetlenek az ukrajnai magyarok az új törvénymódosító javaslattal

Közös nyilatkozatban bírálta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség az Ukrajna nemzeti közösségeiről szóló törvénymódosító javaslatot, amelynek a napokban megtartották a társadalmi vitáját.

A két legjelentősebb ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezet közös nyilatkozata leszögezi, hogy "a Velencei Bizottság és az Európa Tanács Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája Szakértői Bizottsága által megfogalmazott ajánlásokkal összhangban támogatják A nemzeti kisebbségekről (közösségekről) Ukrajnában című törvény érdemi megváltoztatására, a kisebbségek jogainak bővítésére irányuló törekvéseket".

Ugyanakkor nem tartják korrektnek azt, hogy a módosítási javaslatokat csak közvetlenül a megbeszélés előtt kapták meg, "ami lehetetlenné teszi annak mélyreható jogi elemzését, illetve érdemi módosító javaslatok kidolgozását és megküldését".

A közös nyilatkozat rámutat, hogy a magyar szervezetek az új kisebbségi törvény parlamenti vitája előtti időszakban számos "építő jellegű" javaslatot fogalmaztak meg, de ezek közül "egyetlen egy sem került be a módosító indítványba".

"A törvénymódosító indítvány nagy része pusztán deklaratív jellegű szövegkiegészítéseket tartalmaz" - áll a nyilatkozatban, amely szerint ezek egyúttal az "önkényes értelmezést" is lehetővé teszik.

A módosító indítvány elfogadása esetén a törvény 1. cikkéből törlésre kerülhet a nemzeti kisebbségek meghatározásának egyik fontos ismérve, vagyis, hogy azok képviselői "hagyományosan Ukrajna területén, annak nemzetközileg elismert államhatárai között élnek". Ebből kifolyólag

Ukrajna valamennyi állampolgára, aki nem etnikai ukrán (vagy az őshonos népek tagja), a nemzeti kisebbségek kategóriájába fog tartozni

- áll a KMKSZ és az UMDSZ MTI-hez eljuttatott közleményében.

A kárpátaljai magyarság mérvadó érdekvédelmi szervezetei szerint "a tervezet több passzusa diszkriminatív, illetve sérti az alapvető emberi jogokat is", ezért javasolják azok átdolgozását és/vagy törlését.

"Egészében véve a módosítási javaslat nem állítja vissza a kisebbségek Ukrajna alkotmánya által garantált jogainak összességét, mi több, nem szolgálja érdemben a korábban meglévő kisebbségi jogok visszaállítását sem" - zárul a KMKSZ és az UMDSZ közös nyilatkozata.

Az ukrán parlament nemzeti kisebbségi kérdésekben illetékes szakbizottsága augusztus 8-án megtartotta a törvénymódosítás társadalmi vitáját, amelyről két nappal később jelent meg közlemény a Verhovna Rada hivatalos weboldalán.

Az Ukrajna nemzeti közösségeiről szóló törvénytervezetet 2022. december 13-án fogadta el az ukrán parlament.

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Hatalmas fordulatra készül Brüsszel, leveszik a kesztyűt a következő csapás előtt

Hatalmas fordulatra készül Brüsszel, leveszik a kesztyűt a következő csapás előtt

Az elmúlt néhány év megkérdőjelezhetetlenné tette, hogy az Európai Unió geopolitikai visszaerősödéséhez elengedhetetlenné vált egy új védelmi ipar felhúzása és a versenyképességi szempontok előtérbe helyezése. Ez a két téma több ponton kapcsolódik az uniós stratégiában, de egyik sem megvalósítható az ezekhez szükséges kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférés nélkül. Kína az elmúlt évtizedek alatt úgy helyezkedett, hogy ezeknek a kitermelése és feldolgozása is rajta keresztül történjen, így a bármikor újraélesíthető vámháború árnyékában az EU-nak olyan stratégiát kell kidolgoznia, amely rövid távon biztosítja a készleteket, és fokozatosan eléri, hogy egy ország se legyen képes önkényesen zsarolni az EU-t, valamilyen függősége miatt. Az Európai Bizottság ezért olyan tervvel állt elő, amely új beszállítókkal és a beszerzési rendszer kézbevételével kívánja megelőzni a sokszor napi működést is fenyegető készlethiányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×