Infostart.hu
eur:
359.5
usd:
310.07
bux:
130632.44
2026. május 21. csütörtök Konstantin
Peking, 2017. július 18.Hszi Csin-ping kínai államfő (b) és Mahmúd Abbász palesztin elnök ellép a díszsorfal előtt a Nagy Népi Csarnokban tartott fogadási ünnepségen 2017. július 18-án. (MTI/EPA/Vu Hong)
Nyitókép: MTI/EPA/Vu Hong

Kína a Közel-Keleten erősít: izraeli–palesztin békét teremtene

Pekingben tesz látogatást Mahmúd Abbász palesztin elnök. Az utazásról és Kína megnövekedett közel-keleti aktivitásáról az olaszországi Università Ca' Foscari Venezia kutatója nyilatkozott az InfoRádióban.

Szalai Máté elmondta, hogy Mahmúd Abbász elnök látogatása egybeesik a kínai–palesztin diplomáciai kapcsolatok felvételének 35. évfordulójával. Emlékeztetett rá: Peking mindig is pártfogolta a palesztinokat, amit jól mutat, hogy az ENSZ-ben gyakran támogatólag szavazott a velük kapcsolatos ügyekben.

A közel-keleti térség kutatója szerint Kína szeretne közvetítői szerepet vállalni Izrael és a palesztinok között. Abbász elnök mostani útja is ezt a törekvést hivatott erősíteni. Kína 2017-ben már otthont adott egy palesztin–izraeli tárgyalásnak, bár akkor a megbeszélések kézzelfogható eredmények nélkül zárultak.

E korábbi kudarc ellenére

Peking mégis abban bízik, hogy most újabb lendületet adhat az izraeli–palesztin békefolyamatnak.

Izrael azonban inkább csak szimbolikus jelentőségűnek tekinti Abbász pekingi megbeszéléseit.

Az biztos, hogy a palesztin elnököt a legmagasabb szinten fogadják Pekingben, hiszen tárgyal fog Hszi Csin-ping elnökkel és a miniszterelnökkel, Li Csianggal, illetve még számos más kínai vezetővel is – folytatta Szalai Máté. Az elsődleges célja Kínának, hogy kihasználja azt a lendületet, amit a közel-keleti békefolyamat az elmúlt fél évben kapott. Ezzel ugyanis Peking azt mutathatja a világnak, hogy a kínai diplomácia még olyanokat is képes összebékíteni, akik évtizedek óta szemben állnak egymással.

Már van is mit felmutatniuk a kínaiaknak, mivel az év elején sikerrel közvetítettek Szaúd-Arábia és Irán között. Ezen felbuzdulva akar Peking nagyobb szerepet játszani, például a jemeni polgárháború lezárásában vagy más közel-keleti kérdésben is.

"A palesztin–izraeli kapcsolatok normalizálása még elég messze van. Így a kínai közvetítés ténye még nem jelenti azt, hogy a konfliktus bármilyen szempontból közelebb került volna a megoldáshoz, mint ezelőtt bármikor" – vélekedett Szalai Máté.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hatalmasat drágulhat a budapesti taxizás

Hatalmasat drágulhat a budapesti taxizás

Jövő pénteken dönthet a Fővárosi Közgyűlés, a városvezetés elfogadta és beterjeszti a taxisok 27 százalékos tarifaemelési javaslatát; nem fenyegeti csőd a fővárost, de az új kormánnyal mihamarabb szeretnének megállapodni a szolidaritási hozzájárulás és a fejlesztési források ügyében is – mindezt Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója mondta egy csütörtöki háttérbeszélgetésen.

Hack Péter szerint az alaptörvény-módosítási tervek alkotmányellenesek, de az Alkotmánybíróság nem tudja megállítani őket

Hack Péter jogtudós alkotmányellenesnek tartja azt a tiszás alaptörvény-módosítási tervet, amely megakadályozná, hogy Orbán Viktor valaha is miniszterelnök lehessen még egyszer.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Ellentmondásos hírek érkeznek az iráni háborúból - Hullámvasúton a forint

Ellentmondásos hírek érkeznek az iráni háborúból - Hullámvasúton a forint

Szerda délután nagyot erősödött a forint az euróval és a dollárral szemben, előbbi jegyzése 360, utóbbié 310 forint alá süllyedt. A mozgások hátterében vélhetően a közel-keleti háborúból érkező kedvező hírek álltak. Mivel az iráni béketárgyalásokkal kapcsolatos remények csökkentették a menedékeszközök iránti keresletet, az amerikai dollár hathetes csúcsa alá süllyedt. Ezzel párhuzamosan az ausztrál dollár a váratlanul megemelkedő munkanélküliségi ráta hatására gyengült. A nap folyamán több hír is komoly fordulatot hozott a magyar fizetőeszköz árfolyamában: a várakozásoknál gyengébb európai gazdasági kilátások és az iráni béketárgyalások akadozása gyengülést hozott a forint árfolyamában, de estére a magyar fizetőeszköz teljesen ledolgozta napi veszteségét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×