Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Boris Johnson volt brit miniszterelnök a londoni otthona előtt 2023. március 21-én. Johnsont március 22-én hallgatja meg a közkeletűen partygate néven emlegetett ügy miatt felállított vizsgálóbizottság. A volt kormányfő tavaly júliusban jelentette be távozását a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői posztjáról és a miniszterelnöki tisztségről, miután kiderült, hogy a londoni miniszterelnöki hivatalban és más kormányintézményekben a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt szigorú korlátozások idején több kerti partit, ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket tartottak, nem egyszer Johnson részvételével.
Nyitókép: MTI/EPA/Andy Rain

Magyarics Tamás: nem várt szerepben térhet vissza Boris Johnson

A külpolitikai szakértő szerint még lehet szerepe a brit politikában Boris Johnsonnak. Magyarics Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában Donald Trump bírósági ügyeiről és azok súlyáról is szót ejtett.

Akkor diszkvalifikálhatják Donald Trumpot az elnökjelöltségért való versenyből, ha a bíróság expressis verbis lázadásra való felbujtásban, vagy abban való részvételben találja bűnösnek – mondta Magyarics Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában. Van ugyanis egy polgárháború utáni alkotmánykiegészítés, amely kizárta a volt konföderációs tisztviselőket, tiszteket a hivatalviselésből, és ez értelmezhető a mostani helyzetre is.

Más ügyek esetében viszont precedens nélküli lenne a kizárása, hiszen hivatalosan az Egyesült Államok elnökjelöltségéért bárki indulhat, aki 35 éves, 14 éve tartósan az Egyesült Államokban él és amerikai állampolgárként született. Az viszont nem kizáró ok, ha valaki büntetett előéletű, esetleg aktuálisan bíróság eljárás zajlik ellene. Tehát alkotmányjogilag Donald Trump csak akkor zárható ki, ha a bíróság lázadásra való felbujtóként elítéli.

Azzal kapcsolatban, hogy van-e olyan amerikai bíróság, amelyik egy elnökválasztási verseny finisében kizárna egy jelöltet, Magyarics Tamás úgy fogalmazott:

ez már politikai kérdés.

Például a Stormy Daniels-féle ügy – a pornószínésznő állítólag 2016-ban hallgatási pénzt kapott Donald Trump egyik ügyvédjétől – csaknem kizárólag politikai indíttatású szerinte, hiszen ifj. Cyrus Vance korábbi főügyész egyszer már ejtette az ügyet, majd jött Alvin Bragg manhattani kerületi ügyész, aki megfelelő támogatással és hátszéllel hirtelen kreált ebből egy büntetőügyet – mutatott rá a szakértő, aki szerint ezt az amerikaiak többsége is érzi.

Az újabb, súlyosabb ügy kapcsán is elmondható, hogy sokan politikai indíttatásúnak érzik, csak annak a kifutása sokkal súlyosabb lehet, mint az Alvin Bragg-féle ügynek, hiszen abban legfeljebb néhány hónap felfüggesztettet kaphat, esetleg pénzbüntetést. A lázadásra felbújtás esetében viszont súlyos börtönéveket is kiszabhatnak, és ez a hivatal viselése alól történő kizárást is magával vonhatja – emlékeztetett Magyarics Tamás.

Ahogy arról beszámoltunk, múlt pénteken azonnali hatállyal lemondott alsóházi képviselői mandátumáról Boris Johnson volt konzervatív párti brit miniszterelnök, miután kézhez kapta az arról szóló vizsgálati jelentést, hogy a koronavírus-járvány elleni korlátozások idején tartott partik ügyében félrevezette-e a parlamentet.

Magyarics Tamás szerint azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Boris Johnson azzal, hogy lemondott,

menekül, feladja, vagy épp ellenkezőleg, ez egy első lépés, és tervez valamit,

hiszen a brit miniszterelnök egyébként tagadja azt, hogy bármifajta etikai vétséget követett volna el. A külpolitikai szakértő szerint zajlanak ugyan a vizsgálatok, hogy milyen partikat tartottak vagy nem tartottak a pandémia időszakában, de az nem valószínű, hogy a miniszterelnök tudta nélkül bármi is történne a rezidenciáján.

Magyarics Tamás hozzátette: Boris Johnson pályafutása hihetetlenül színes, ezért nem merne mérget venni arra, hogy végképp kiszállna a politizálásból. Szerinte ugyanis nem elképzelhetetlen, hogy a toryk hatalmas vereséget fognak szenvedni jövőre, de legkésőbb 2025 januárjában – jelen pillanatban messze le vannak maradva a Munkáspárt mögött –, és akkor megmentőként tűnhet fel Johnson. Annál is inkább, mert

a párton belül továbbra is rendkívül népszerű.

„Ezért egy ilyen húzás benne lehet, hogy ő visszajön majd” – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani
frissülő cikk

Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerteti. Beszédét azzal kezdte, hogy 16 év után most nehezen érthető, mi történik Magyarországon, ezt elemzi beszédében, Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelve a jelen állapotokat. Tartson velünk!

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

A péntek délutáni, több áldozatot szedő orosz rakétatámadás után Zelenszkij ukrán elnök figyelmeztetést adott ki: hírszerzési információk alapján hasonló akcióra kell számítani az elkövetkező 48 órában. Lettország bekérette az orosz követségi ügyvivőt azt követően, hogy egy rakéta eltalálta a balti állam külképviseletét az ukrajnai Szlavjanszk városában - a támadásban két konzulátusi dolgozó is megsebesült. Az amerikai szenátusban gyors, kétpárti egyetértés körvonalazódik az Oroszország elleni szankciós csomag kapcsán, a demokraták ugyanis jelezték republikánus kollégáiknak, hogy készek akár már a jövő héten megszavazni azt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×