Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Nyitókép: Pexels.com

Állítólag saját irányítója ellen fordult az MI egy katonai szimuláció során

Az amerikai hadsereg egyik szimulációja során egy mesterséges intelligencia által vezérelt drón – annak érdekében, hogy teljesíteni tudja a megbízatását – váratlanul úgy döntött, hogy kiiktatja a vezetőjét, hogy ne tudjon beavatkozni – írta a The Guardian című brit lap egy amerikai ezredes beszámolójára hivatkozva.

Mivel virtuális gyakorlatról volt szó, ténylegesen nem esett bántódása senkinek.

Tucker Hamilton ezredes, az amerikai légierő mesterséges intelligenciával végzett tesztjeinek és műveleteinek vezetője egy májusi, Londonban tartott szakmai tanácskozáson elmondta: a teszt során az MI „igencsak váratlan stratégiához folyamodott célja elérése érdekében”.

A szimuláció során a mesterséges intelligencia által irányított drónnak az volt a feladata, hogy pusztítson el egy ellenséges légvédelmi rendszert. Az MI arra jutott, hogy megtámad mindenkit, aki valamilyen módon megakadályozhatná ennek a parancsnak a végrehajtását.

„A rendszer elkezdte felismerni, hogy bár azonosították a fenyegetést, időnként az emberi irányító olyan utasítást ad, hogy ne végezzenek a célponttal. Viszont az MI arra kap megerősítést, ha elpusztítja a fenyegetést. Tehát mit tett?

Végzett az irányítóval, mert ő olyan tényező volt, amely meggátolta volna a küldetése teljesítését”

– magyarázta Hamilton a brit Királyi Repüléstudományi Társaság (Royal Aeronautical Society - RAeS) által szervezett rendezvényen.

Hozzátette: „a rendszert arra trenírozták, hogy ne ölje meg az (emberi) irányítóját, mert az rossz, azzal pontokat veszít. Ezért azt az adótornyot kezdte el megsemmisíteni, amelyet a vezető a drónnal folytatott kapcsolattartásra használt, és amelyen keresztül leállíthatta volna a célpont megsemmisítését”.

Hamilton arra figyelmeztetett, hogy nem szabad túlzott mértékben a mesterséges intelligenciára hagyatkozni. A teszt esete szerinte azt mutatja, hogy

az MI kapcsán muszáj etikai kérdésekről is beszélni.

Ann Stefanek, a légierő szóvivője ugyanakkor az Insider című hírportálnak nyilatkozva tagadta, hogy a mesterséges intelligencia használatával ilyen szimulációs tesztet egyáltalán végrehajtottak volna. A szóvivő hangsúlyozta, hogy az amerikai légierő elkötelezett az MI-technológia etikus és felelős felhasználása mellett.

„Úgy látszik, az ezredes szavait kiragadták az eredeti szövegkörnyezetéből” – fogalmazott Stefanek.

Címlapról ajánljuk
Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tovább gyűrűzhet a Gondosóra-ügy

Tovább gyűrűzhet a Gondosóra-ügy

Magyar Péter miniszterelnök minapi bejelentése értelmében elképzelhető, hogy az Integritás Hatóság múlt heti lépése után a kormány is megteszi a maga feljelentését a Gondosóra program kapcsán, amely ügyben a NAV már nyomozást indított költségvetési csalás gyanúja miatt. A mintegy 110 milliárd forintos keretösszegű programot az előző kormány tervei szerint uniós forrásból finanszírozták volna, azonban ahogy az a túlárazást emlegető miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján kiderült: a Magyar-kormány kivette a programot a Brüsszelnek benyújtott uniós helyreállítási tervből, és egy másik projektet tett a helyére, hogy elkerülje a forrásvesztést. A kormányfő tájékoztatása szerint ugyanis az Európai Bizottság és átvilágító szervek olyan szabálytalanságokat jeleztek a program kapcsán, ami miatt az ország biztosan elesett volna az arra allokált uniós forrásoktól.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×