Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső
Nyitókép: Pixabay

A TikTok beperelte az appot betiltó államot

A közösségi oldalt üzemeltető kínai amerikai szövetségi bíróságon indított pert hétfőn Montana állam ellen, mert törvényben tiltották be a videómegosztó alkalmazást.

A már korábban kilátásba helyezett bírósági kereset szerint a Montanában elfogadott törvény megsérti az Egyesült Államok alkotmányának első kiegészítését, ami a szólás szabadságához való jogot garantálja.

A kínai tulajdonú alkalmazást képviselő ügyvédek érvei között szerepel az is, hogy a jogszabály indoklásában hivatkozott nemzetbiztonsági fenyegetés nem értelmezhető szövetségi állami keretekben, mert a külpolitika és nemzetbiztonság az Egyesült Államokban szövetségi hatáskör, amit a fővárosból, Washingtonból irányítanak.

A bírósági beadványban a kormányzó által múlt héten aláírt törvény megsemmisítését kérik a közösségi médium amerikai jogászai.

A TikTok ezzel egy időben megjelent közleménye úgy fogalmaz, hogy üzleti érdekei és több százezer montanai felhasználója érdekében indították a pert Montana állam szerintük alkotmányellenes törvénye miatt.

Az Egyesült Államok északnyugati részén fekvő, alig több mint egymilliós lélekszámú Montana republikánus kormányzója, Greg Gianforte múlt szerdán írta alá a TikTok-ot betiltó jogszabályt. E szerint 2024. január 1-jétől megtiltja, hogy a népszerű videomegosztó alkalmazás letöltését az állam területén, illetve, hogy az vállalkozásként működjön az államban, az applikációt terjesztő platformok pedig napi 10 ezer dolláros (3,5 millió forintos) pénzbírságra számíthatnak mindaddig, amíg el nem távolítják a kínálatukból.

Montana állam az első az Egyesült Államokban, ahol a TikTok teljeskörű tilalmát törvényben írták elő.

Több államban hatályban van már jogszabály a közösségi médium letiltásáról a helyi kormányzati és hivatali eszközökről.

Az alkalmazás tulajdonosa a kínai ByteDance internetvállalkozás. A TikTok-kal kapcsolatos nemzetbiztonsági aggályokat azzal indokolják az Egyesült Államokban, hogy a kínai jogszabályok szerint a kormányzat kérésére az országban működő minden vállalkozás kötelező átadni adatait, ide értve személyes információkat az ügyfelekről.

A TikTok a felmerülő aggályok kezelésére indította el az Egyesült Államokban az úgynevezett "Texas Projektet", aminek lényege, hogy 1,5 milliárd dolláros beruházással, az Austin-i székhelyű Oracle szoftvercéggel együttműködésben szervert hozna létre, hogy az alkalmazás amerikai felhasználóinak minden adatát azon és az Egyesült Államok területén tárolják.

A kínai cég az Egyesült Államokban mintegy 150 millió felhasználóval rendelkezik.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Friss fejlemények a PURL ügyében, Zelenszkij visszautasított egy ajánlatot Orbán Viktorra hivatkozva - Híreink az orosz-ukrán háborúból szombaton

Friss fejlemények a PURL ügyében, Zelenszkij visszautasított egy ajánlatot Orbán Viktorra hivatkozva - Híreink az orosz-ukrán háborúból szombaton

A NATO-tagállamok külügyminisztereinek helsingborgi találkozóján Ukrajna új felajánlásokat kapott partnereitől a PURL-kezdeményezéshez, emellett egy újabb finanszírozási forrást is sikerült felszabadítaniuk. Az Egyesült Államok azonnali és átfogó tűzszünetet sürgetett az orosz-ukrán háború lezárása érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök levélben utasította vissza a társult tagságra vonatkozó német javaslatot. A politikus méltánytalannak nevezte az indítványt, mivel az szavazati jog nélkül hagyta volna Kijevet az Európai Unióban. Cikkünkben folyamatosan követjük az orosz–ukrán háború legfontosabb fejleményeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×