Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára
Nyitókép: Pixabay

Hihetetlen gyorsan gyűlnek az előkerült illegális fegyverek Szerbiában

Eddig több mint 8500 illegális lőfegyvert, majdnem 400 ezer lőszert és 784 robbanószerkezetet adtak le a szerb rendőrségnek, annak az akciónak a keretében, amelyet a belügyminisztérium indított el az illegális fegyvertartás felszámolása érdekében - közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.

A május 8. és június 8. közötti fegyverleadási amnesztiát annak hatására hirdette meg a kormány, hogy a múlt héten két lőfegyveres ámokfutás is történt Szerbiában. Az iskolai, valamint utcai merényleteknek 17 halálos áldozata és 21 sebesültje volt.

A belügyi tárca szerdai tájékoztatása szerint az akció keretében - amelynek során bárki, bármilyen szankció nélkül leadhatja illegálisan tartott fegyvereit és lőszereit - már az első két nap során több fegyvert adtak át, mint az előző évekbeli hasonló akciók keretében összesen.

Aleksandar Vucic elmondása szerint arról is döntöttek, szakembereket küldenek az ország iskoláiba, hogy a gyerekekkel beszélgessenek, és segítsenek nekik kezelni ennek a tömegmészárlásnak a lelki hatásait.

A múlt szerdán egy 13 éves fiú az iskolájában megölte nyolc társát és az iskolaőrt, valamint egy tanárt és további hat diákot megsebesített. A fiú pszichiátriai megfigyelés alá került. Az iskolában a tragédia miatti szünet után szerdán újrakezdődött volna a tanítás, de a tanárok egyelőre csak beszélgetnek a gyerekekkel. Az általános iskola szülői tanácsa az intézmény vezetésével közösen úgy döntött: soha többé nem használják azt a termet, amelyben a tömeggyilkosság történt, hanem emlékszobává alakítják át.

A múlt szerdai esetet követően a szerb kormány több intézkedést is bevezetett, valamint kilátásba helyezett, ezek között szerepel, hogy

  • az ország minden iskolájában állandó rendőri felügyeletet vezetnek be, illetve
  • megkezdik a büntetőjogi felelősségre vonhatóság alsó korhatárának a 14-ről 12 évre való csökkentését.

Ez utóbbi azért merült fel, mert a gyilkos hetedikes diák még nem töltötte be a 14. életévét, így a szerb törvények értelmében nem büntethető.

Az iskolai ámokfutás másnapján egy 20 éves férfi gépkarabéllyal lelőtt nyolc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén. A férfi beismerte tettét, azt mondta, meg akarta félemlíteni a környéken élőket.

A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×