Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter
Boris Pistorius újonnan kinevezett védelmi miniszter a berlini védelmi minisztérium előtt tartott beiktatási ünnepségen 2023. január 19-én. Pistorius elődje, Christine Lambrecht január 16-án jelentette be távozását.
Nyitókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Több pénzt követel a hadsereg erősítésére a német védelmi miniszter

A védelem drága, és a jövőben még drágább lesz – mondta a Bundestagban Boris Pistorius.

A januárban kinevezett Boris Pistorius máris kitűnt rendkívüli aktivitásával, de kertelés nélküli szókimondásával is. A Bundestagban elhangzott beszédében most arra figyelmeztetett, hogy a védelem drága, és a jövőben még drágább lesz, de erre mindenképp áldozni kell. Egyben vázolta azokat a területeket, amelyeken a német hadsereg erősítésre szorul.

A korábbi alsó-szászországi belügyminiszter hangsúlyozta, hogy mindehhez pótlólagos pénzügyi forrásokra van szükség. "Az eddiginél jobban és hatékonyabban kell kezelnünk az előttünk álló kihívásokat" – hangoztatta a szociáldemokrata politikus, aki felvázolta a súlypontokat is.

Az első helyen az Oroszország által megtámadott Ukrajna támogatását emelte ki. Kijelentette ugyanakkor, hogy ennek kapcsán szükség van az ostromlott országnak, valamint a többi között Lengyelországnak és Szlovákiának átadott fegyverek pótlására.

Olyan Bundeswehrre van szükségünk, amely kész a cselekvésre, erős és kitartó

– fogalmazott a miniszter.

Pistorius kiemelte a NATO-n belül vállalt kötelezettségek teljesítését, utalva arra, hogy a szövetség számára 2025-re teljes német hadosztályt biztosítsanak.

Fontos pillének nevezte a miniszter azt is, hogy – mint fogalmazott – a biztonságpolitika, a fenyegetések, a szövetségesi kapcsolatok, az elrettentés, összességében saját biztonsága átértékelésére van szükség.

Meg kell tanulnunk átfogó biztonságpolitikai kontextusban, hosszabb időszakokban gondolkodni – hangoztatta.

Pistorius emlékeztetett arra, hogy a Scholz-kormány napokkal a háború tavaly februári kitörése után 100 milliárd eurós különleges alapot irányzott elő a hadsereg fejlesztésére.

"A védelem drága, és a jövőben még drágább lesz"

– hangoztatta a védelmi költségvetés további növelését sürgetve.

A helyzetet még balesetek is nehezítik: német és lengyel hírforrások számoltak be arról, hogy egy lengyelországi hadgyakorlaton ukrán katonák kiképzése során összeütközött két 55 tonnás Leopard 2 típusú harckocsi. Az egyik harckocsi súlyosan megrongálódott, tornya majdnem teljesen levált.

A német televízió utalt arra is, hogy a mostani nem az első ilyen jellegű baleset volt ukrán harckocsizók kiképzése során Lengyelországban.

Címlapról ajánljuk
Embriókorban kiszűrt SMA – Korszakos, ami a Semmelweis Egyetemen történt, demográfiai hatása is lehet

Embriókorban kiszűrt SMA – Korszakos, ami a Semmelweis Egyetemen történt, demográfiai hatása is lehet

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, mert még embrió korában kiszűrték az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Beke Artúr szülész-genetikus szerint a gyermekvállaláskor hozott betegségek miatt bizonytalankodó pároknak új reményt jelent ez a lehetőség. Az InfoRádió megszólaltatta a debütált állami eljárásban részesült anyát is, aki első gyermeke születése után sok genetikussal is kapcsolatba került, mígnem találkozott Beke Artúrral.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Kaupo Rosin, az Észt Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetője a CNN-nek elemezte a helyzetet. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök egyre nagyobb gondban van, a frontvonalon nem képes elérni sikereket, folyamatosan növekednek a veszteségek, miközben már nem képesek elegendő embert toborozni. Az ukrán csapások közben egyre nagyobb károkat okoznak a hátországban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy az amerikai és európai partnerektől származó értesülések szerint Oroszország az Oresnyik rakétarendszerrel készül csapást mérni Ukrajnára. Kijev jelenleg is ellenőrzi ezeket az információkat - számolt be a RBK. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. május 24. 12:47
2026. május 24. 12:14
×
×