Infostart.hu
eur:
380.98
usd:
322.31
bux:
130284.26
2026. február 3. kedd Balázs
Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke (b) és Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke (k) távozik az Andreas Norlénnal, a svéd parlament elnökével folytatott tárgyalások helyszínéről Stockholmban 2023. március 7-én. A Hende Csaba vezette parlamenti delegáció Finnország és Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációja előtt látogatott az északi országba.
Nyitókép: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Caisa Rasmussen

Hende Csaba: „Meleg és barátságos megbeszélést folytattunk Svédországban”

A Fideszes országgyűlési képviselő így összegezte stockholmi látogatását.

A kizárólag fideszes képviselőkből álló delegáció azért utazott a svéd fővárosba, hogy az ország NATO csatlakozásáról tárgyaljon – írja a 444.hu. A portál emlékeztet rá, hogy már csak Magyarország valamint Törökország nem ratifikálta a svéd és finn NATO tagságról szóló határozatot.

Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor, a Fidesz legutóbbi frakció ülése után azt mondta, hogy a képviselők között komoly vita volt. Többen ugyanis kifogásolták, hogy a svéd politikusok a Fidesz értelmezésében "hazudnak" a magyar jogállamiságáról.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig úgy nyilatkozott:

„Hogyan várnak el gyors, korrekt, fair döntéshozatalt, amikor az elmúlt időszakban folyamatosan arról hallottunk, hogy Magyarországon nincsen demokrácia,

hogy Magyarországon a jogállamiságot nem biztosítjuk, hogy nincs médiaszabadság, hogy az igazságszolgáltatásnak nem biztosított a függetlensége?”

Ezek után döntöttek úgy a képviselők, hogy küldöttséget menesztenek a svéd és a finn fővárosba.

A svéd Aftonbladet beszámolója szerint Stockholmban most Hende Csaba azt hangoztatta: "Világossá tettük, hogy

a magyar kormány, a magyar köztársasági elnök, a miniszterelnök és a parlamenti képviselők nagy része támogatja Svédország NATO-tagságát".

Viszont azt is hozzátette: "Kívánatos volna, ha a svéd politikusok, kormánytagok, EP-képviselők alaptalan vádak alapján nem terjesztenék azt, hogy Magyarországon veszélyben a jogállam".

Kövér László házelnöknek az volt a kifogása, hogy Finnország felvételével a NATO és Oroszország közvetlenül is határos lesz. Amúgy már eddig is az volt – tette hozzá a portál.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Beindult a techcégeknél az eladási hullám, egyre nagyobbak a veszteségek

Beindult a techcégeknél az eladási hullám, egyre nagyobbak a veszteségek

Elsősorban a második negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások, valamint az arany és az ezüst látványos korrekciója befolyásolják a tőzsdei hangulatot. Ázsiában jó hangulatban telt a nap, Európában hangulatromlás volt a tőzsdéken, az amerikai tőzsdéken pedig beindult a techszektornál egy eladási hullám. A nemesfémeknél markáns felpattanást láthatunk. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×