eur:
413.4
usd:
398.72
bux:
79243.31
2024. december 18. szerda Auguszta
Sűrű, fekete füstoszlop tör a magasba 2023. február 6-án az Ohio állambeli East Palestine városban, ahol három nappal korábban kisiklott egy 50 kocsiból álló vasúti szerelvény. A veszélyes anyagokat is szállító vonat balesete miatt a hatóságok kiürítették a környéket.
Nyitókép: MTI/AP/Gene J. Puskar

Egy vonatbalesetben nagy mennyiségű mérgező gáz került a levegőbe, senki sem beszél róla

A katasztrófa helyszínétől távolabb is állatok tömeges pusztulását jelentették be.

Még február elején az Egyesült Államokban, East Palestine településnél egy 100 kocsiból álló szerelvény mintegy 50 vagonja siklott ki műszaki hiba miatt, majd néhány vegyszert szállító kocsi kigyulladt. A balesetben nem sérült meg senki, de a település lakóinak el kellett hagyniuk otthonukat, miután a vasúti tartálykocsik egy részéből – a robbanásveszély csökkentése érdekében – irányított módon kiengedték a bennük szállított, mérgező vinil-kloridot.

A baleset közvetlen közelében a mérgező gáz belélegzése halálos veszélyt és maradandó károsodást okozhatott volna, így az ideiglenes kitelepítést egy mérföld (1,6 kilométer) sugarú körben rendelték el, valamint a 2 mérföld sugarú körzetben élőknek azt javasolták, hogy egyelőre lehetőség szerint maradjanak otthonukban.

Azóta viszont alig találni híradást a katasztrófa következményeiről, pedig komoly környezeti károsodás történhetett. A hirado.hu cikke szerint a baleset 1,6 kilométeres sugarán kívül is több aggasztó jelzés is érkezett a hatóságokhoz.

A rókákat nevelő Taylor Holzer például úgy nyilatkozott, több jószága is halálosan megbetegedett. Egy másik forrás szerint

a balesettől több mint 24 kilométerre is jelentették csirkék tömeges pusztulását.

Körülbelül két és fél kilométerre pedig egy család kutyája nem tért többé haza, miután kiengedték, később pedig már csak a tetemét találták meg.

"Az East Palestine-ben zajló válság olyan környezeti és humanitárius katasztrófa, amilyenre az Egyesült Államokban az utóbbi időben nem volt példa, ennek ellenére ennek a történetnek a horderejét látszólag elhallgatták a közvélemény elől" – írja a Zero Hedge, amely felveti a veszélyes áruk vasúti szállítására vonatkozó biztonsági előírások felülvizsgálatát is, hiszen csak az elmúlt öt évben nyolc vonat siklott ki Pittsburgh vonzáskörzetében, ezek után pedig indokolt lenne az iparág szigorúbb felügyelete,

Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Megütötték az amerikai tőzsdéket a Fed jelzéseire

Megütötték az amerikai tőzsdéket a Fed jelzéseire

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés a reggeli órákban, ezt követően pedig Európában óvatos emelkedést láthatunk, Amerikában pedig iránykereséssel indult a kereskedés. Aztán este a Fed a várt 25 bázisponttal csökkentette a kamatot, a meglepetés viszont abban volt, hogy jövőre csak 50 bázispontos összes vágásra számítanak a nyíltpiaci döntéshozók a jegybanknál, így ez jócskán rontott a hangulaton, a tőzsdéket megütötték, a dollár ugrott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×