Infostart.hu
eur:
362.12
usd:
322.23
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Gothenburg, Sweden - September 23, 2019: Rear view of Tesla model S trunk in Heden
Nyitókép: nrqemi/Getty Images

Megoldották a két halálos balesetet okozó „önvezető” Tesla rejtélyét

Látszólag vezető nélkül ütközött, de egyszerű a magyarázat.

Megfejtette az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB) a két halálos áldozatot követelő, látszólag vezető nélkül ütköző Tesla balesetének rejtélyét – közölte az amerikai hatóság helyi idő szerint szerdán.

Eleinte sokan azt feltételezték, hogy a felelőtlen sofőr azért nem ült a vezetőülésben a baleset időpontjában, mert a Tesla robotpilótája vezette az autót. Ez azonban az NTSB szerint lehetetlen volt, mert a baleset helyszínén nincsenek megfelelő útburkolati jelek.

Azt megállapították, hogy a vezető használhatta az autó adaptív tempomatját, de az csak 50 kilométeres óránkénti sebesség alatt működik. Az autó az ütközés előtt két másodperccel mintegy 105 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, körülbelül 90 kilométeres óránkénti sebességgel csapódott neki egy fának, majd a jármű akkumulátora megsérült és kigyulladt. A kiégett roncs vezetőülése azonban üres volt.

Az NTSB szerint a rejtély megoldása teljesen prózai.

Az ütközés után az autó légzsákja kinyílt, a vezető pedig hátramászott a hátsó ülésre.

Az autó adatrögzítőjének információi alapján a gázpedál működése az ütközés előtti 5 másodpercben arra utal, hogy a vezető az ülésében volt, és a biztonsági övét is bekötötte.

Az NTSB tudatta, hogy a laborvizsgálatok szerint a balesetet gyorshajtás és a vezető alkoholos befolyásoltsága okozta; az államban megengedett véralkohol-határérték kétszeresét mutatták ki a szervezetében. A balesetben két férfi, az 59 éves sofőr és 69 éves utasa vesztette életét.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×