Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.3
bux:
145759.39
2026. november 2. hétfő Achilles
Nyitókép: Facebook/Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat

Aliért, a 15 éves fiúért küzdenek a Pest megyei kutató-mentők Törökországban – fotó

Egy másfél éves gyereket és a nagyapját már sikeresen kimentettek a romok alól.

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat sikeresen kimentett a törökországi romok alól egy másfél éves kisgyermeket és a nagyapját. Mint a Facebook-oldalukon írják, most egy 15 éves, Ali nevű fiatal életéért küzdenek.

A szolgálat szerda reggeli bejegyzésében köszönetet mond a Külgazdasági és Külügyminisztérium Hungary Helps Program Koordinációs Főosztálynak és a nagykövetségnek, hogy meghallották a felajánlásukat, valamint, ahogy fogalmaznak, profin segítették az útnak indításukat.

Mások mellett arra is felhívták a figyelmet, hogy a szolgálat most nem az állami mentőcsapat tagjaként ment bevetésre, hanem NGO (non govermental organisation) vagyis nem állami mentőszervezetként, saját színekben van jelen.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban arról tájékoztatott, hogy összesen 116 főből és 19 mentőkutyából áll az a magyar kontingens, amely részt vesz a kutatási, mentési és egészségügyi ellátási munkában Törökországban.

Jelek szerint köztük van Kovács Zoltán lánya is. A kommunikációs államtitkár az elmúlt este a következőket posztolta a közösségi oldalára: „Nagyon-nagyon büszke vagyok Ilka lányomra, aki keresőkutyájával, Nilával együtt a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány Kutató Mentő Alakulatának tagjaként már úton van Törökországba, hogy segítsék a tegnapi földrengés utáni mentést.”

Címlapról ajánljuk
Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani
szakértő

Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani

Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH).
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×