eur:
402.88
usd:
349.66
bux:
98560.68
2025. június 21. szombat Alajos, Leila
Ferenc pápa sajtóértekezletet tart a magángépén a dél-szudáni fővárosból, Jubából Rómába tartó repülőútján 2023. február 5-én. A katolikus egyházfő január 31-én kezdett apostoli látogatást a Kongói Demokratikus Köztársaságban, majd Dél-Szudánban.
Nyitókép: MTI/EPA/AFP pool/Tiziana Fabi

Ferenc pápa: meg kell állítani a világ önpusztítását

A világ egésze háborúban áll és saját megsemmisítése veszélyezteti - jelentette ki Ferenc pápa, aki a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Dél-Szudánban tett apostoli látogatása visszaútján a repülőn válaszolt újságírók kérdéseire.

Ferenc pápa hangsúlyozta, nyitott arra, hogy mindkét ország, Ukrajna és Oroszország elnökével is találkozzon. Mint mondta, mostanáig azért nem ment el Kijevbe, mert nem volt lehetséges. Megjegyezte, kezdettől fogva kereste a párbeszédet: az ukrajnai háború második napján felkereste Oroszországnak a Vatikánhoz közeli szentszéki nagykövetségét közölve, hogy el akar menni Moszkvába Vlagyimir Putyinnal találkozni, "ha van egy kis ablak a tárgyalásra". A pápa felidézte: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azzal reagált, hogy "majd a későbbiekben meglátjuk".

Kifejtette, nem az ukrajnai az egyedüli háború, mivel lassan tizenhárom éve zajlik háború Szíriában, több mint tíz éve Jemenben, és a pápa emlékeztetett Mianmarra, valamint a "szegény" rohingjákra, akik szétszéledtek a világban, mert elüldözték őket hazájukból. Említette Dél-Amerikát is.

Mmindenhol a háború tűzfészkei látszanak: "vannak fontosabb háborúk, melyek nagyobb zajt keltenek, de az egész világ háborúban van, a világ önmegsemmisítése zajlik". Úgy vélte,

időben meg kell állni, mivel az egyik bombára egy annál is nagyobb válaszol,

és "az eszkalációban nem tudod, végül mi lesz veled".

A pápa elmondta, Dél-Szudánban a férfiak harcolni mennek, a gyermekekkel magukra hagyott nők pedig olyan erősek, hogy ők viszik előre az országot. "Térjünk vissza a nők erejéhez, vegyük azt komolyan, és ne szépítőszerek reklámjaként használjuk őket, ez a nőkkel szembeni sértés, akik többre vannak hivatva" - jelentette ki Ferenc pápa.

A katolikus egyházfő szokás szerint a látogatás visszaútján az őt kísérő újságírók néhány kérdésére válaszolt. A rögtönzött tájékoztatón részt vett a pápához Dél-Szudánban csatlakozott Justin Welby, Canterbury érseke és Iain Greenshields, a skót egyház egyik vezetője. Szavaikat a Vatican News honlap majdnem szó szerint idézte.

Ferenc pápa Afrikával kapcsolatban kijelentette, hogy az erőszak mindennapos, és annak első számú okozójaként a fegyverkereskedelmet nevezte meg.

"A fegyverkereskedelem, úgy gondolom, a legnagyobb pestis a világban"

- mondta. Megjegyezte, nem tudja, igaz-e, hogy ha egy évig nem adnának el fegyvereket, akkor a megtakarított összegből fel lehetne számolni a világban az éhezést, "mindenestre a fegyverkereskedelem jelenleg csúcson van". Hozzátette, hogy véget kell vetni Afrika kizsákmányolásának.

A január 31-én elhunyt XVI. Benedekkel való kapcsolatáról, és a nyugalmazott pápa halálát követő feszültségekről Ferenc pápa azt mondta, XVI. Benedek mindig mellette állt, nem volt probléma közöttük, és ha nehézség akadt, XVI. Benedek tanácsokkal látta el. Példaként említette a melegek élettársi kapcsolatának kérdését: hangoztatta, hogy ebben az esetben kizárt a házasság szentsége, de ő egyszer lehetőségként utalt a vagyonközösség szabályozására, ahogyan azt a francia törvények is lehetővé teszik. A pápa elmondta, ezért egy "önmagát nagy teológusnak" tartó személy feljelentette őt XVI. Benedeknél, de a nyugalmazott teológus pápa, más teológusok tanácsát is kikérve, rövidre zárta a vitát.

Ferenc pápa alaptalannak nevezte azokat a híreszteléseket, miszerint XVI. Benedeket elkeserítette az új pápa magatartása: "ellenkezőleg támogatta döntéseimet".

"Úgy gondolom, hogy XVI. Benedek halálát kihasználták azok, akik saját malmukra akarják hajtani a vizet. Azok, akik egy ennyire jó embert, Isten szolgáját, az egyház szent atyját eszközként használják, nem erkölcsösek, frakciók és nem az egyház emberei" - jelentette ki Ferenc pápa.

Kifejtette, nem lehet szó nélkül hagyni a homoszexualitás bűncselekményként való kezelését, amely mintegy ötven országban számít gyakorlatnak, és közel tíz országban halálbüntetés jár érte.

"Isten fiai, Isten szereti őket, kíséri őket" - mondta. Hangsúlyozta, egyénekről beszél, mivel a lobbikat más kérdésnek tartja.

Ferenc pápa bejelentette, hogy jövőre Indiába akar ellátogatni. Az idén tervezett látogatások között Marseillest említette, ahova szeptember 23-án várják, és ahonnan Mongóliába akar továbbutazni. Említette Lisszabont is kijelentve, hogy a kisebb országokat akarja felkeresni, Európa elrejtett részét.

"A térdem kellemetlenkedik, lassan haladok előre, majd meglátjuk" - mondta Ferenc pápa, és saját magáról megjegyezte, hogy a rossz pénz nem vész el.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk

Magyarics Tamás: nehéz helyzetben Donald Trump, fontos döntést kell meghoznia

Donald Trump két héten belül dönt arról, hogy megtámadja-e Iránt, vagy sem – közölte a Fehér Ház szóvivője. Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora szerint az amerikai elnöknek bel- és geolpolitikai, valamint energiaellátási szempontokat is mérlegelnie kell a beavatkozás kapcsán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.23. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Trump végső határidőt adott Iránnak, nukleáris katasztrófa fenyeget – Pénteki percről percre híreink az Irán-Izrael háborúról

Trump végső határidőt adott Iránnak, nukleáris katasztrófa fenyeget – Pénteki percről percre híreink az Irán-Izrael háborúról

A Fehér Ház június 19-én jelentette be, hogy Donald Trump hamarosan döntést hoz arról, hogy az Egyesült Államok mit lép Iránnal kapcsolatban. Karline Leavitt szóvivő annyit konkretizált, hogy legkésőbb két hét múlva minden kiderül, eddig dönt az amerikai elnök a beavatkozásról. Dmitrij Medvegyev 2008 és 2012 között volt Oroszország első embere, és máig befolyásos szerepelőként jelenik meg a médiában. Ezúttal a Jeruzsálem és Teherán között zajló háborút értékelte, elsősorban abból a szempontból, hogy milyen következményekkel járhat az izraeli légierő bombázása.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×