Infostart.hu
eur:
380.4
usd:
322.47
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Két miniszterét is leváltotta a horvát kormányfő

Andrej Plenkovic horvát kormányfő menesztette két miniszterét a kabinetből: Ivan Paladina építési, tervezési és állami vagyonügyi minisztert és Natasa Tramisak regionális fejlesztési és uniós alapokért felelős minisztert.

A tárcavezetők leváltását maga Plenkovic jelentette be sajtótájékoztatóján, a koalíciós partnerekkel és a szűkebb kormánnyal tartott többórás tárgyalások után.

A menesztés okait nem részletezte, de mint mondta, a kormányfőnek joga van eldönteni, kit szeretne látni a csapatában. Úgy értékelte: az említett tárcák élén szükséges volt a frissítés. Mindkét miniszternek megköszönte a hozzájárulást a kormány munkájához és további sikereket kívánt nekik.

A három évvel ezelőtti zágrábi földrengés óta egyetlen új ház sem épült a horvát kormány támogatásával a fővárosban, és hat épült fel Sziszek-Monoszló megyében, ahol kilenc hónappal később volt földrengés. A horvát sajtó szerint az újjáépítés lassúságáért Paladina is felelős volt, aki vélhetően nem találta fel magát a tárca élén.

Paladina helyére Branko Bacic, a jobboldali kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) képviselője és frakcióvezetője kerül, míg Tramisakot eddigi államtitkára, Sime Erlic váltja a tárca élén.

Plenkovic tavaly már egyszer átalakította kormányát, akkor négy miniszter távozott a kabinetből. Paladina Darko Horvatot váltotta a miniszteri székben, és mindössze tíz hónapot töltött ott.

Az új miniszterek kinevezését még a parlamentnek is meg kell szavaznia.

Horvátországban 2020 júliusában tartottak előrehozott választásokat, amelyeket a jobboldali HDZ nyert meg. Jelenleg - koalíciós partnereivel együtt - 77 képviselője van a 151 fős parlamentben.

Címlapról ajánljuk

„Igazi barát és győztes” – Orbán Viktort méltatta Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon nyílt és határozott támogatásáról biztosította Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Trump méltatta Orbán vezetői képességeit, eredményeit, valamint a magyar–amerikai kapcsolatok erősödését, és bejelentette: teljes mértékben támogatja a miniszterelnök újraválasztását. A poszthoz egy közös fényképet is csatolt.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×