Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
322.9
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Kórházba tolnak hordágyon egy beteget Sanghajban 2022. december 23-án. December 7-én Kína radikálisan enyhítette a koronavírus-járvány miatt életbe léptetett, világszerte a legszigorúbbak között nyilvántartott szigorításokat, és azóta egyre növekszik a vírusfertőzöttek száma.
Nyitókép: MTI/EPA/Alex Plavevski

Napi 9000 halálos áldozata lehet a koronavírusnak Kínában

Egy brit cég becslése, a kínai tartományokból származó adatok alapján. A kínai közlés mindössze napi néhány ezer új fertőzöttről szól.

Az Egyesült Államok fontolóra veszi a nemzetközi forgalomban részt vevő repülőgépekről vett szennyvízminták vizsgálatát, hogy nyomon követhesse az új koronavírus-változatok felbukkanását. Egyes szakértők szerint ezzel hatékonyabban lehetne mérsékelni az új vírusvariánsoknak az USA-ba való bejutását, mint a napokban elfogadott, a Kínából érkezőkre vonatkozó utazási korlátozásokkal.

A szennyvízmintás javaslat azután érkezett, hogy nyilvánosságra kerültek az Egyesült Királyságban működő Airfinity egészségügyi adatszolgáltató cég becslése, amely szerint Kínában naponta körülbelül 9000 ember hal meg Covid-fertőzésben. Ez csaknem kétszerese az egy héttel ezelőtti adatuknak, és jóval rosszabb helyzetet vázol, mint a néhány ezer fős napi fertőzötti szám, ami a hivatalos kínai adatközlésben szerepel – írta a The Guardian.

A koronavírus-fertőzések száma november óta növekszik Kínában, és ebben a hónapban kezdett berobbanni a járvány, miután Peking felszámolta a zéró-Covid-politikát – beleértve a lakosság korábbi rendszeres PCR-vizsgálatát, valamint a tünetmentes esetekre vonatkozó adatok közzétételét. A "nyitás" jegyében a megbetegedések megelőzése helyett már a betegek kezelésére összpontosítanak.

Az Airfinity csütörtöki közleménye szerint Kínában

december 1-je óta már több mint 100 ezren haltak meg, a fertőzések száma pedig összesen 18,6 millió.

A cég a kínai tartományokból származó adatokon alapuló modellezést használt, még azelőttről, hogy az esetek bejelentésére vonatkozó legutóbbi változtatásokat végrehajtották volna (vagyis amikor még közölték a tünetmentes betegek adatait is).

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.

A Fenerbahce a Liverpool, a Real Madrid az AEK ellen nyert hátrányból felállva 3–2-re

Hasonlóan alakult a két kora esti BL-meccs forgatókönyve. A Fenerbahce a Liverpool, a Real Madrid az AEK ellen nyert hátrányból felállva 3–2-re. A két vesztes vezetett 1–0-ra és 2–1-re… Varga Barnabás az 59. percben szállt be Athénben, Szoboszlai Dominik végigjátszotta az isztambuli találkozót, Kerkez Milos nagyjából negyedórát kapott.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×