Infostart.hu
eur:
386.77
usd:
328.38
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Rishi Sunak, Liz Truss, Kemi Badenoch, Tom Tugendhat és Penny Mordaunt (b-j) a brit kormányzó Konzervatív Párt vezetésére pályázó jelöltek televíziós vitáján vesz részt az ITV brit kereskedelmi csatorna londoni stúdiójában 2022. július 17-én. A párt leendő vezetője egyben az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke is lesz, mivel Boris Johnson kormányfő július 7-én bejelentette távozását a párt éléről. A párton belüli vezetőválasztás eredményét várhatóan szeptember 5-én jelentik be.
Nyitókép: MTI/EPA/ITV/Jonathan Hordle

Megvan az újabb kieső a brit miniszterelnöki székért folyó versenyben

Tom Tugendhat, a londoni alsóház külügyi bizottságának elnöke esett ki a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért folyó versengés hétfőn tartott harmadik frakciószavazási fordulójában. A legtöbb voksot az eddigi két fordulóhoz hasonlóan Rishi Sunak volt pénzügyminiszter kapta.

A vezetőválasztást az tette szükségessé, hogy Boris Johnson jelenlegi miniszterelnök az utóbbi hónapok sorozatos belpolitikai botrányai nyomán nemrégiben bejelentette lemondását a Konzervatív Párt vezetői posztjáról. Ez kormányfői tisztségének megszűnését is jelenti.

A párt új vezetője lesz az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke.

A tisztségért nyolc jelölt indult. Az alsóházi konzervatív frakció múlt szerdán kezdte a szavazássorozatot a jelöltekről.

Az első fordulóban a szabályok szerint legalább harminc frakciótag voksát kellett megszerezni a továbbjutáshoz. Ez Jeremy Hunt volt egészségügyi miniszternek és Nadhim Zahawi pénzügyminiszternek nem sikerült, így ők már az első fordulóban kiestek a versengésből.

A további fordulókban rendre az a jelölt esik ki, aki a legkevesebb voksot kapja a konzervatív frakció tagjaitól.

Sir Graham Brady, a Konzervatív Párt vezetőválasztásainak megszervezéséért is felelős, rendkívül befolyásos alsóházi szakpolitikai frakciótestület, az 1922 Bizottság elnöke hétfő este bejelentette, hogy a harmadik szavazási fordulóra versenyben maradt öt jelölt közül

Tom Tugendhat kapta a legkevesebb voksot, így ő már nem vehet részt a keddi negyedik, illetve a szerdán esedékes utolsó fordulóban.

Brady tájékoztatása szerint a londoni alsóház külügyi bizottságának elnöke a 357 érvényes frakcióvoks közül 31-et szerzett. A 49 esztendős Tugendhat öt éve tölti be a külügyi bizottság elnöki tisztségét. Édesanyja francia, így Tom Tugendhat brit-francia kettős állampolgár. A politikus a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott népszavazáson a bennmaradásra voksolt.

Tom Tugendhat tíz évet töltött a brit hadseregben, szolgált az iraki és az afganisztáni háborúkban, és 2013-ban, alezredesi rendfokozatban szerelt le.

A szerda este tartott harmadik szavazási fordulóban ismét Rishi Sunak volt pénzügyminiszter került a mezőny élére ezúttal 115 szavazattal, őt Penny Mordaunt követi 82 vokssal. Liz Truss külügyminiszter 71 frakciószavazattal a harmadik helyen végzett. Kemi Badenoch volt esélyegyenlőségi államtitkár 58 voksot szerzett.

A következő szavazási fordulót kedd délután tartják.

A szerdai, utolsó fordulóban talpon maradó két jelölt közül a Konzervatív Párt hozzávetőleg 160 ezer regisztrált tagja választja meg a párt következő vezetőjét postai vagy elektronikus szavazással.

Ennek eredményét szeptember 5-én jelentik be.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 26. 20:15
×
×
×
×