A NATO és az Oroszország közötti egyezményben számos olyan nyilatkozat található, ami lényegében a két fél önkorlátozásáról szól, amit – Tálas Péter szerint – Moszkva nemcsak most, hanem már 2014-ben is megsértett.

Ami az észak-atlanti katonai szövetség vállalásait illeti, két dolog kiemelendő: egyrészt, hogy

• a NATO-tagállamok a szerződésben megismételték, hogy nincs szándékuk, tervük és okuk nukleáris fegyverek telepítésére az új tagállamok területére, másrészt, hogy
• nem érzik szükségét a nukleáris helyzet, illetve -politika megváltoztatásának.

Utóbbi volt az egyetlen olyan konkrét ígéret, amit egyébként a NATO be is tartott – jegyezte meg a szakértő.

Említésre érdemes egy további harmadik ígéret is, miszerint a NATO-tagállamok és Oroszország kötelezte magát arra, hogy önkorlátozást gyakorol arra, de csak a hagyományos fegyverek európai csökkentésének a szerződés-módosításáról szóló tárgyalások időszakában, hogy a hagyományos fegyveres erőiket hogy helyezik – különösen az erők szintje és telepítése vonatkozásában. Miután viszont 2007-ben ezt a szerződést Oroszország gyakorlatilag felmondta, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet igazgatója úgy véli, hogy a NATO–Oroszország egyezményének ez a pontja is érvényét veszíttette.

A szakértő szerint tehát

a NATO főtitkárhelyettese helyesen fogalmazott.

Magyarázata szerint azzal ugyanis, hogy Oroszország felmondta azt a szerződést, amit az európai hagyományos fegyverekről kötöttek, és emellett tulajdonképpen nem újították meg az 1991-es bécsi egyezményt sem arról, hogy egymás hadgyakorlatait megfigyelhetik, és arról rendszeres tájékoztatást adnak egymásnak, valamint az, hogy az Egyesült Államok kénytelen volt felmondani a „nyitott égbolt” szerződést, amit 1992-ben kötöttek, miután Oroszország egész egyszerűen nem hagyta, hogy például Grúzia környékén megfigyeléseket végezhessen a NATO, a helyzet teljesen megváltozott, következésképp az észak-atlanti katonai szövetség is megteheti azokat a lépéseket, amiket kíván.

Kiemelendő az is, tette hozzá Tálas Péter, hogy

a NATO eddigi lépései nem borították föl a stratégiai egyensúlyt, vagy katonai stratégiai paritást Moszkvával szemben,

különösen nem akkor, amikor egyébként az látható, hogy Ukrajna egyes részeit az orosz haderő elfoglalja.

A szakértő egyébként úgy véli, hogy az orosz–ukrán háborúra való válaszul a NATO-nak folytatnia kellene az elrettentési politikáját, illetve a keleti szárnyának megerősítését, amit 2014 óta, tehát a Krím annexiója, illetve a kelet-ukrajnai szeparatizmus orosz támogatása óta folytat. Egyrészt, hogy megnyugtassa a kelet-közép-európai országokat és társadalmaikat a tekintetben, hogy a katonai szövetség képes megvédeni ezt a területet, másrészt azért is, mert a NATO-nak határozott érdeke az, hogy Oroszország ukrajnai háborúja és általában a háborús politikája stratégiai vereséget szenvedjen.