Infostart.hu
eur:
379.81
usd:
322.51
bux:
126963.51
2026. február 23. hétfő Alfréd
Szurkoló a saint-denis-i Stade de France stadion kerítésén a Liverpool FC - Real Madrid mérkőzés előtt a labdarúgó Bajnokok Ligájának döntőjében 2022. május 28-án. A Párizsban uralkodó közlekedési káosz miatt sok néző késve érkezett a stadionhoz, amelybe számos Liverpool-drukker jegy nélkül próbált meg bejutni, és eközben többen összetűzésbe kerültek a rendezőkkel. A mérkőzés 37 perces késéssel kezdődött, és a madridi együttes 1-0 arányú győzelmével zárult.
Nyitókép: MTI/AP/Christophe Ena

Jobban látszik, hogyan tört ki káosz a BL-döntő előtt, de nem tiszta még a kép

Amélie Oudéa-Castéra francia sportminiszter szerint a hamis jeggyel érkező rajongók tömege mellett az sem tett túl sok jót az eseménynek, hogy párizsi fiatalok egy csoportja megpróbált erőszakkal bejutni a stadionba. A britek ugyanakkor vizsgálatot sürgetnek a rendőri fellépés szerintük eltúlzott mértéke miatt.

A francia rendőrség paprikaspray mellett könnygázt is bevetett a Liverpool-drukkerekkel szemben, de azzal is vádolták őket, hogy a stadionhoz vezető egyik bekötőút lezárásával nagy embertömeg feltorlódására teremtettek lehetőséget.

Mindennek köszönhetően végül bő 35 perces késéssel tudta csak kezdetét venni a meccs, melyet a Liverpool 1-0 arányban elvesztett a Real Madriddal szemben, írja a BBC.

A francia magyarázat így szól

A francia sportminiszter azelőtt beszélt a káosz mögötti okokról, hogy sor került volna egy megbeszélésre közte, az UEFA és a stadion képviselői, valamint a rendőrség között. A találkozót azért szervezték meg, hogy levonhassák az esetből fakadó tanulságokat.

"Először is brit drukkerek tömege gyűlt össze a stadion előtt, hamis jeggyel vagy jegy nélkül. Környékbeli fiatalok is megpróbáltak bejutni a stadionba a tömeggel elvegyülve"

– nyilatkozta egy francia rádióadónak. Ezt követően sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy családokat és gyerekeket is könnygáz ért a kavarodásban.

Hozzátette: a spanyol rajongókkal nem volt gond, a Real drukkereit jobban kontrollálták, mint a liverpooliakat. Az UEFA eredetileg a szurkolók kései érkezésére fogta a kaotikus jelenetek kialakulását, majd a hamis jegyekről beszélt okként.

A liverpooliak másképp látják

A helyszínen tartózkodó liverpooli rendőrök szerint ugyanakkor a brit drukkerek időben ott voltak a kapuknál és példásan viselkedtek. A rajongók arról beszéltek, hogy órákon át álltak sorban a meccs kezdete előtt.

"A szurkolókkal való bánásmód az UEFA és a rendőrség részéről is abszolút szégyenletes volt. Az embereket válogatás nélkül paprikaspray-vel fújták le, és voltak olyanok is, akik két és fél órával korábban érkeztek, sorban álltak, volt jegyük és a rohamrendőrök pajzsokkal támadtak rájuk" – mondta Tom Whitehurst, akinek sérült fiát is lefújták paprikaspray-vel. Nick Parrott, a BBC a helyszínen tartózkodó sportújságírója szerint

félelmetes élmény volt a beengedés

– a helyi fiatalok megpróbáltak bejutni, ennek következtében zárták be a biztonságiak a kapukat, kiszorítva a jeggyel rendelkezőket.

Andy Robertson, a Liverpool egyik játékosa pedig azt mondta, egy barátjának adott jegyet, ami biztosan eredeti volt, mégis elküldték vele, azzal indokolva a dolgot, hogy a jegy hamis.

Nem jött ez jól Párizsnak

Joanne Anderson, Liverpool polgármestere is visszataszítónak nevezte a francia rendőrség viselkedését.

"Amikor láttam, hogy a liverpooli szektor sok ülése üres és a meccs késve kezdődik, tudtam, hogy a jegyekkel rendelkező emberek nem tudtak bejutni, így hát körbesétáltam, hogy megnézzem, mi történik. Láttam, hogy a Liverpool-szurkolók összezsúfolódva kiabálnak a hivatalos személyekkel, majd a rohamrendőrök egyszerűen odajöttek és paprikaspray-vel fújták le őket" – beszélt tapasztalatairól a BBC reggeli műsorában.

A kaotikus jelenetek meglehetősen szégyenletesek Franciaországban, amely a 2023-as rögbi-világbajnokság és a 2024-es olimpiai játékok házigazdája lesz.

Címlapról ajánljuk

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Ukrajna vasárnap drónok százaival támadta Oroszországot, ezért átmenetileg korlátozták a légi forgalmat Moszkva négy repülőterén. Ez azt követte, hogy Oroszország csaknem 300 drónnal és ötven rakétával mért tömeges csapássorozatot Ukrajnára vasárnapra virradóan, egy ember meghalt a kijevi régióban. Közben Lvivben (Lembergben) robbanások következtében meghalt egy 23 éves rendőrnő, 25-en pedig megsérültek. A nyugat-ukrajnai nagyváros polgármestere és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint orosz terrorcselekmény történt. Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja elárulta: az ukrajnai háború lezárása a "vezetők szintjén" ütközik nehézségekbe, de heteken belül újabb tárgyalási forduló várható, ami akár orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz is vezethet. Ezen Trump csak akkor venne részt, ha úgy érzi, képes azt "kiteljesíteni", és a "legjobb eredményt" elérni. Orosz sajtóhírek szerint most csütörtökön folytatódhat a tárgyalás. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbb fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×