Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Nyitókép: Forrás: Twitter

A szlovákok pénzt kérnek Brüsszeltől az ukránoknak küldött adományfegyverekért

Pozsony intenzíven tárgyal Brüsszellel az Ukrajnának adományozott haditechnika kompenzálásról. A megbeszélések egyik témája az S-300 légvédelmi rendszer árának visszatérítése. A szlovák védelmi minisztérium tájékoztatása szerint ennek az értéke 68 millió euró.

A visszatérítés végleges összege és időpontja az uniós tagállamoktól beérkező kérelmek számától és az igényelt összegek nagyságától is függ. Hogy mekkora pénzösszeget kap végül Szlovákia, egyelőre nem tudni. Azt viszont igen, hogy az ukránok igényt tartanak a Zuzana nevű önjáró lövegekre is. Ez egy páncélozott járműre szerelt ágyú, amely nagy távolságra, akár negyven kilométerre is el tud lőni. A védelmi tárca már tárgyal arról, hogy ezeket a hadi eszközöket, hogyan juttatják el Ukrajnába.

Minderről Ivan Korčok szlovák külügyminiszter tájékoztatott, azzal kiegészítve, hogy az Európai Unió másfél milliárd eurót különített el a katonai segélyek megtérítésére, ami a diplomáciai vezető szerint jó hír Szlovákiának. Arra a kérdésre, hogy Pozsony a vadászgépeit is átadja-e keleti szomszédjának, Korčok nem tudott válaszolni, ugyanakkor beismerte, hogy a MIG-29-es vadászgépek használhatatlanná válnak, azok karbantartását ugyanis orosz szakemberek végzik, akik most elhagyják Szlovákiát.

Nem mindenki osztja azonban a külügyminiszter véleményét. Juraj Blanár, az ellenzéki Smer párt képviselője nem támogatja a haditechnikák elajándékozását, ahogy azok eladását sem. A MIG-ekről azt állítja, hogy azok továbbra is bevetésre készek, és fontos, hogy szükség esetén megvédjék a szlovák légteret. Ivan Korčok szerint

a Smer kijelentései azt bizonyítják, hogy jobban szeretnék, ha Ukrajna helyett Oroszország lenne Szlovákia szomszédja.

Zuzana Čaputová államfő a harcászatin kívül másfajta segítségről beszélt. Közölte, hogy három törvényszéki technikus, egy antropológus és három igazságügyi orvosszakértő érkezett Ukrajnába annak érdekében, hogy segítsenek az ukrán ügyészségnek a háborús bűnök kivizsgálásához szükséges bizonyítékok dokumentálásában.

„A Bucsából érkező elborzasztó felvételek láttán azonnal felajánlottam Volodimír Zelenszkij ukrán elnöknek a segítségnyújtás ezen formáját.

Ez egy nagyon fontos része annak a folyamatnak, melynek végén megszülethet a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság döntése” – mondta a köztársasági elnök. Čaputová történelminek nevezte, hogy Szlovákia 1993-as függetlenedése óta, először segít így egy szomszédos orzságnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Jövőre is telt házas lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A mogyoródi létesítményben a tavasz első felében ér véget a felújítás záró szakasza. Arról is beszélt, hogy miként valósulhatott meg a külföldi szakértők által is elismert beruházás.

Fenyegetőzik az orosz külügyminiszter

Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, vasárnap megjelent évértékelő interjújában.
Szép csendben lopakodik a digitális euró

Szép csendben lopakodik a digitális euró

Az Európai Tanács múlt hét csütörtöki ülésének politikailag fajsúlyos két napirendi pontja – az Ukrajnának történő hitelnyújtás és a MERCOSUR egyezmény aláírás előtti jóváhagyása – mellett szinte teljesen elsikkadt a harmadik megvitatott kérdés. Megállapodás született ugyanis a Tanács tárgyalási irányelvéről azokkal az euró szerepének megerősítését célzó kulcsfontosságú javaslatokkal kapcsolatban is, amelyek lehetővé teszik majd a digitális euró bevezetését, valamint pontosítják az eurókészpénz törvényes fizetőeszköz-státuszát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×